Biztonságban van-e pénzem Magyarországon? - ez a kérdés egyre gyakrabban felmerül a privátbanki ügyfelek körében, ehhez a hozzáálláshoz a szolgáltatóknak is alkalmazkodniuk kell - hangzott el a IV. Magyar Privátbankári Konferencián. Az uniós országokban általában 25 százalék körüli forrásadót kell fizetni a kamat és hozamnyereség után. Eddig Magyarországon a kamatadó 16 százalék volt, ám augusztustól erre hat százalékos egészségbiztosítási hozzájárulás rakódik, vagyis a teljes közteher-kulcs 22 százalékra emelkedik. Parádi-Varga Tamás SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatója szerint a költségek azonosak, ha összevetjük magyar és más európai adókat, ugyanakkor idehaza bizonytalan a jogi környezet. Ezért társaságunknál az a döntés született, hogy a tevékenységünk egy részét külföldre helyezzük át - tette hozzá. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az európai off-shore centrumok megszüntetésével viszont Ázsiába mennek a vagyonkezelők és a befektetők.
A megszólaló szakértők szerint nem valószínű, hogy a korábbi években kiáramlott magyar befektetések visszatérnének a magyar piacokra, bár voltak sikeres kezdeményezések. Ezek között említették a 2010-es adóamnesztiát, amelynek köszönthetően mintegy százmilliárd forintos friss tőke érkezett az országba, így a privátbanki piacra. Javíthatja viszont a magyar privátbankári piac versenyképességét az Európia Unió egyre következetesebb szigora az európai offshore-országokkal, vagy épp Svájccal szemben. Ebből a sztoriból a - szakértők szerint - akár jó is kikerülhet a magyar piac.
Milyen a magyar privátbanki ügyfél?
Néhány tíz millió forintos befektetésnél lehet szó egy ügyfél privát banki ügyféllé válásáról, de nem ritka a több száz milliós, milliárdos ügyfélszámla sem. Az ügyfelek az elmúlt húsz évben termelődtek ki, de már kopogtat a második generáció, a vagyonos családok gyermekei, illetve a fiatal menedzserek. Az új generáció sokkal inkább figyel az adóoptimalizációra - és nem félnek külföldre vinni a pénzüket. A vagyonos ügyfélkörnek határozott elképzelései vannak az elvárásaikról és készek szolgáltatót váltani. Haás Péter, az OTP Bank igazgatója szerint egyre inkább a konkurencia rovására lehet terjeszkedni, de a teljes hazai vagyonkezelői piac még nincs lefedve. Az is jellemző, hogy a magyar eszközök helyett egyre inkább globális befektetések felé fordulnak az ügyfelek.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatója szerint a magyar privátbanki ügyfélkör egyáltalán nem mohó - pár százalékos reálhozammal már megelégszenek. A tipikus ügyfél általában saját vállalkozással rendelkezik, amiben kiéli a kockázatéhségét, ezért inkább a biztonságos befektetéseket keresik. Fontos szempont a nemzetközi allokáció, a devizamegtakarítás, ma már a devizaarány magasabb a forintmegtakarításoknál ebben az ügyfélkörben. Jó pár ügyfél cégeladásban gondolkodik - jellemző az a szándék, hogy a befolyó pénzt külföldön tárolják - nem kérnek Magyarországból. Ezt a trend egyre inkább tetten érhető, még ha jelentős tőkekiáramlás nem is tapasztalható - mondta Móró Tamás.
Katona Ildikó, MKB Bank ügyvezető igazgatója szerint az elmúlt egy-két évben stagnál a privátbanki piac Magyarországon. Komoly vagyonok nem keletkeznek, az ingatlanpiacon van némi mozgás, a cégek piaca viszont befagyott, így a magyar ügyfelek tranzakciónak jelentős része külföldön csapódik le. Egyértelmű a diverzifikáció - külföld felé fordulnak az ügyfelek, bár ezt a folyamatot a ciprusi bankkonszolidáció fékezi, fékezheti. Ugyanakkor megjelentek külföldi ügyfelek a magyar piacon - főként a tőlünk keletre eső országokban élő tehetős ügyfelek fedezték fel a magyar privátbanki szolgáltatókat - mondta Katona Ildikó.
Növekvő kockázatok
Ocsenás Zoltán, az Allianz Investmentbank igazgatója szerint viszont sokkal jobb a helyzet a privatbankári piacon, mint egy évvel korábban. A válság kitörése óta mintegy 500 kamatvágás történt a piacokon, amiből az MNB is kivette a részét. Ez mind a bankárok, mind az ügyfelek részére komoly kihívást jelentett, a reálhozamok eltűnésével egyfajta éhség alakult ki. Az idei első negyedéves adatok szerint Európában 120 milliárd eurónyi friss tőke áramlott be az alapokba, ebből 25-30 százalék ment a kockázatosabb befektetésekbe, vagyis részvényekbe.
Ilyen komoly hozamcsökkenés az elmúlt 30 évben nem volt - most már viszont az európai és amerikai hozamok is emelkednek, ami új helyzet elé állítja a konzervatív befektetőket, hisz az emelkedő hozamok emelkedő kockázatokat jelentenek. A kamatok lassan emelkedni fognak - ami új kihívásokat jelentenek mind a befektetési bankárok, mind az ügyfelek számára. Feltörekvő piaci kötvényekben, részvényekben van potenciál a szakértők szerint , a jövő inkább a kisebb kockázatú hozamalapú befektetésekről szólhat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve