Barnóczki Péter, MNB
A pénzügyi válság rávilágított arra, hogy a tőzsdei cégek részvényesei sok esetben nem vállalnak kellő, a tulajdonosi pozíciójuknak megfelelő tényleges szerepet a társaságok irányításában. A részvényesi passzivitás sok esetben a professzionális szereplőnek tekinthető intézményi befektetők és a portfóliókezelési vagy éppen alapkezelési tevékenységet folytató eszközkezelőknél is megfigyelhető.
A tulajdonosi, stratégiai döntésektől történő tartózkodás mellett ugyanakkor az is érzékelhető, hogy a részvényesek túlságosan a rövid távú megtérülésre összpontosítanak, ami a tőzsdei cégek menedzsmentjét sokszor túlzott kockázatok vállalására ösztönzi, veszélyeztetve ezáltal a tőzsdén jegyzett társaságok hosszabb távon is fenntartható pénzügyi és nem pénzügyi teljesítményét (értve ezalatt például a tevékenységük társadalmi és környezeti hatásait).
Jön a nyilvános szerepvállalási politika
A következő üzleti évtől ezért az intézményi befektetőknek (a biztosítóknak és a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményeknek), valamint az eszközkezelőknek nyilvános szerepvállalási politikát kell kidolgozniuk. Ebben ismertetniük kell, hogyan építik be a részvényesi szerepvállalást befektetési stratégiájukba. Fontos, hogy a szerepvállalási politika meghirdetését követően évente annak tényleges végrehajtásáról szóló tájékoztatást is nyilvánosságra kell hozniuk, ideértve akár a legfontosabb leadott szavazataik magyarázatát is.
Amennyiben úgy döntenek, hogy mellőzik ezen információk nyilvánosságra hozatalát, kötelesek ennek a magyarázatát nyilvánosságra hozni (comply or explain típusú szabályozás). A professzionális befektetők befektetési stratégiájának nyilvános közzététele és számonkérhetősége a várakozások szerint a lakossági befektetők tudatosságára is kedvező hatást gyakorol.
Ki mennyit keres?
Bár a felelős társaságirányítási normák már most is tartalmaznak a menedzsment díjazásának és ösztönzési rendszerének irányelveire vonatkozó rendelkezéseket, a hatályba lépő törvény bizonyára legnagyobb érdeklődésre számot tartó újdonsága, hogy a tőzsdén jegyzett cégeknek a menedzsmentjük tekintetében részletes javadalmazási politikát kell elfogadniuk és nyilvánosságra hozniuk. (A hitelintézetekre és a befektetési vállalkozásokra külön, uniós rendelkezések vonatkoznak.) A javadalmazási politikának kifejezetten a társaság üzleti stratégiáját, hosszú távú érdekeit és fenntartható működését kell szolgálnia, nem kötődhet teljes egészében vagy főként rövid távú célokhoz.
A javadalmazási politikában ismertetni kell többek között a javadalmazás rögzített és változó összetevőit, a menedzsmentnek biztosítható valamennyi jutalmat és egyéb juttatást, az esetleges részvényalapú javadalmazást, illetve az alapul szolgáló teljesítménykritériumokat. Kifejezetten ki kell térni arra is, hogy a javadalmazási politika kialakítása során hogyan került figyelembevételre a munkavállalók fizetése és foglalkoztatási feltételei, és ismertetni kell a társadalmi felelősségvállalással (csr) kapcsolatos kritériumokat.
Tényleges beleszólásuk lesz a részvényeseknek
A nyilvánosan működő részvénytársaságoknál a közgyűlés, tehát a részvényesek kizárólagos hatáskörébe tartozik a javadalmazási politikáról történő véleménynyilvánító szavazás. Ezáltal biztosított, hogy a részvényeseknek tényleges beleszólásuk legyen a javadalmazási politika alakulásába, mert a menedzsmentnek csak a közgyűlésen véleménynyilvánító szavazásra előterjesztett javadalmazási politika alapján lehet kifizetést teljesíteni. Ha pedig a részvényesek elutasítják a javasolt javadalmazási politikát, a társaságnak azt kötelezően át kell alakítani, majd újból a közgyűlés elé terjeszteni.
A javadalmazási politika ellenőrizhetőségét, a tőzsdei kibocsátók átlátható működését és a menedzsment elszámoltathatóságát garantálja az a rendelkezés, hogy a tőzsdei társaságok évente nyilvános javadalmazási jelentésben mutatják be a menedzsment egyes tagjai részére a javadalmazási politika alapján megállapított összes javadalmazást, összetevőkre lebontva, az egyes menedzsment tagokat név és tisztség szerint beazonosítva. A javadalmazási jelentés megfelelőségét a társaság állandó könyvvizsgálója ellenőrzi. Szintén a nyilvános társaságok fenntartható működését erősíti az az előírás, hogy 5 évre visszamenőleg ismertetni kell a javadalmazás éves változását. Ki kell térni arra is, hogy a társaság teljesítménye és a munkavállalók átlagos javadalmazása ezen időszak alatt hogyan alakult.
A most hatályba lépő rendelkezések végső célja, hogy orvosolni lehessen az esetleges olyan helyzeteket, amikor a menedzsment valamely tagja javadalmazásának nagysága nem indokolt az egyéni munkateljesítménye, illetve a társaság pénzügyi helyzete alapján.
Minden részvényest számba vesznek
Annak érdekében, hogy a tőzsdén jegyzett cégek lehetőség szerint közvetlenül kommunikálhassanak a részvényeseikkel, a 2020 szeptemberében hatályba lépő rendelkezések rögzítik, hogy a nyilvánosan működő kibocsátó részvényesi azonosítás keretében jogosult lesz valamennyi részvényese megismerésére. A mostani szabályozással ellentétben tehát a jövőben a részvényes a tulajdonosi megfeleltetésnél biztosított korlátozó rendelkezéssel (azzal, hogy kéri: őt a részvénykönyvbe ne jegyezzék be) nem maradhat majd ki az azonosításból.
Ennek érdekében az értékpapírszámla-vezető a társaság kérésére közölni fogja a társasággal a részvényesek nevét és kapcsolattartási adataikat, illetve a részvényeik darabszámát. Cserébe viszont a tőzsdei cég köteles lesz a megismert kapcsolattartási adatok felhasználásával a részvényeseknek minden lényeges társasági eseményről tájékoztatást nyújtani, valamint a részvényesektől ezekkel kapcsolatban rendelkezéseket fogadni.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) meggyőződése szerint a hosszú távon sikeres tőzsdei társaságok működéséhez elengedhetetlen - a menedzsment általi felelős társaságirányítás mellett - a vezetők működését figyelemmel kísérő, ellenőrző, aktív részvényesi szerepvállalás. A részvényes - ha sokszor csak kis részben is, de - tulajdonosa az adott tőzsdei cégnek. Mára - a proaktív felügyeleti fellépés mellett - szükségszerűvé vált tehát a társasági tulajdonosi kontroll megerősítése. Az Országgyűlés által most elfogadott jogszabály ezzel egyezően Magyarország versenyképességének növelése érdekében a részvényesi szerepvállalás hatékonyabbá tételét olyan módszerekkel támogatja, amelyek nem korlátozzák aránytalanul a befektetők és a tőzsdén jegyzett társaságok racionális gazdasági, üzleti döntéseinek meghozatalát és azok végrehajtását.
Emiatt az MNB bátorítja a részvényeseket, hogy lehetőségeikhez mérten folyamatosan figyeljék a kibocsátók közzétételeit, gyakorolják tulajdonosi jogosítványaikat, vegyenek részt a közgyűléseken, kérdezzenek, tájékozódjanak és éljenek a szavazati jogukkal!
A szerző az MNB tőkepiaci és fogyasztóvédelmi jogérvényesítési igazgatója.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve