A részvénypiac forgalma 30,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy jelentős mozgások voltak megfigyelhetőek a nap folyamán a BÉT-en; délelőtt a mínuszok domináltak, dél körül azonban megváltozott a kereskedés iránya.
A fordulatban meghatározó volt az OTP szerepe, óriási forgalmat könyveltek el a pénzintézet papírjai - jegyezte meg az elemző. A legnagyobb nyertes a nap folyamán a Mol volt - fűzte hozzá.
A szakember pozitívumnak tartja, hogy a forint erősödni tudott. A piac szerinte a csütörtököt várja, arra kíváncsi, hogy a jegybank milyen döntést hoz az egyhetes betéti tenderen.
A Mol 116 forinttal, 4,77 százalékkal 2546 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 1,04 százalékkal 17 080 forintra nőtt, forgalmuk 22,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 430 forintra csökkent, forgalma 100,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,29 százalékkal 8625 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4245,77 ponton zárt kedden, ez 32,06 pontos, 0,75 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve