A szerdai óvatoskodást követően a mutatók másfél százalékot meghaladó mértékű erősödést jeleznek, a Dow Jones ipari átlagmutatója 220 pont körüli pluszban állt. A bizakodást a vártnál gyengébb lakáspiaci indikátor sem tudta letörni.
A jó hangulatot erősítette a nyitás előtt megjelent munkaerőpiaci adat, és a tartós fogyasztási cikkek rendelésállományáról szóló számok, de leginkább talán az Európai Központi Bank (ECB) elnöke, Mario Draghi javította a miliőt. Draghi egy londoni befektetési konferencián arról beszélt, hogy minden szükséges lépést megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák az eurózóna összeomlását, beleértve a túl magas államkötvény-hozamok ellen való küzdelmet is. Az ECB készen áll arra, hogy minden szükséges lépést megtegyen az euró megmentése érdekében - fogalmazott az elnök. Hozzátette: "higgyenek nekem, ez elegendő lesz".
Az is az ECB mandátumán belül van, hogy tegyen a monetáris transzmissziós mechanizmus működését gátló, túl magas eurózónás kötvényhozamok ellen - derült ki Draghi szavaiból, ami úgy értelmezhető, hogy a jegybank (a periféria országainak) kötvényvásárlásaival kényszerítené lejjebb a hozamokat. A közelmúltban a spanyol és az olasz hozamok emelkedtek fenntarthatatlan magasságba, Draghi szavai pedig azt jelzik, az ECB beszáll a két ország megmentésébe.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve