Az Egyesült Államok gazdasága 0,1 százalékos annualizált ütemben zsugorodott a tavalyi utolsó negyedévben - ez hatalmas csalódást, hiszen az elemzők 1 százalékos bővülést vártak. Utoljára 2009 utolsó negyedévében esett az USA GDP-je. A gyengeség okai az exportszektor és a hét negyedév folyamatos javulás után először visszaeső beruházások voltak. Az első elemzői reakciók szerint a költségvetési szakadék keltette bizonytalanság miatt ment el a kedvük a reálgazdasági szereplőknek. A kormányzati kiadáscsökkentések - különösen a védelmi területen - szintén hozzájárultak a visszaeséshez.
Az adat részletei már nem olyan rosszak: a gazdaság nagy részét kitevő fogyasztás 2,2 százalékos ütemben erősödött (ez komoly gyorsulás a megelőző negyedévekhez képest), szoftverekre és IT-eszközökre pedig 15 százalékkal költöttek többet, mint egy éve.
Nyitás előtt az amerikai tőzsdeindexek gyorsan negatív tartományba kerültek az adat után.
Korábban az ADP munkaerőpiaci adatszolgáltató közzétette, hogy a várt 165 ezer helyett lényegesen gyorsabban, 192 ezer fővel nőtt januárban a foglalkoztatottság.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve