A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 392,41 ponttal, 2,32 százalékkal 16 514,1 pontra csökkent.
A mutató több mint egy évszázada nem zuhant akkorát az év első négy kereskedési napján, mint idén.
Az S&P 500-as mutató 47,17 pontot, 2,37 százalékot vesztett, és 1943,09 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 146,34 pontot, 3,03 százalékot csökkent, és 4689,43 ponton zárt.
Csütörtökön Kínából újra eladási hullám indult el, aminek a hatása végigsöpört az ázsiai, majd az európai piacokon, és komoly veszteségeket okozott az amerikai tőzsdéken is.
Rontotta a befektetői hangulatot az is, hogy a kőolaj ára fokozatosan csökken, immár csak kevéssel áll 33 dollár fölött.
Elemzők egy része szerint a kőolaj ára a következő hetekben akár 30 dollár alá is csúszhat a lassuló kínai gazdaságnövekedés miatt, mert csökken az ázsiai ország hatalmas olajkereslete, ami globális kereslet visszaeséssel párosul, miközben a piac túlcsorog a kőolajtól.
Hangulatrontó megszólalások
Borúlátóan beszélt a gazdaság kilátásairól Soros György egy Srí Lankán tartott fórumon. A magyar származású amerikai üzletember a Bloomberg jelentése szerint hasonlóságokat vél felfedezni a jelenlegi környezet és a 2008. évi pénzügyi összeomlás között.
Rontott az általános kedven a Világbank legújabb globális gazdaságnövekedési előrejelzése is. A szervezet arra számít, hogy a tavalyi 2,4 százalék után idén 2,9 százalékkal nő a világ GDP-je, ami azonban elmarad a júniusban 2016-ra várt 3,3 százaléktól.
A Világbank egyebek között azzal számol, hogy különösen a vezető feltörekvő országok gazdaságai szerepelnek majd gyengén.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve