Az Angry Birds játékairól ismert finn Rovio bejelentette, hogy kénytelen lesz a közlejövőben 130 dolgozójától megválni, a bevételek vártnál alacsonyabb növekedése miatt - tudósít a Business Week. A társaság bejelentése szerint csapatuk felépítésekor az elértnél nagyobb növekedési ütemre számítottak, s ezért kényszerülnek most a 16 százalékos munkaerő leépítésre. A cég további kommentárt nem volt hajlandó fűzni döntéséhez.
A lap szerint már egy ideje nyilvánvaló, hogy a Rovio és az egész okostelefonokra játékokat fejlesztő iparág legszebb napjai véget értek. Az eredeti Angry Birds játék 2012-ben volt a csúcson, az azóta az azonos karaktereken alapuló új játékok már korántsem vonzottak annyi letöltést, mint a korábbiak. Igaz ez a cég két legutóbbi játékára, az Angry Birds Go!-ra és az Angry Birds Stellára is, ezek közül egyiknek sem sikerült megkapaszkodnia a a 250 legfontosabb játék listáján az Egyesült Államokban. Ez jól példázza, hogy a Rovionak nem sikerült alkalmazkodnia az okostelefon játékok iparágában bekövetkezett változásokhoz.
Az Angry Birds üzletileg leginkább akkor volt sikeres, amikor az okostelefonon futó játékokból származó bevételek nagy részét maguk a játékeladások adták. Manapság azonban a sikeres üzleti modellekben a játékok általában ingyen letölthetők, s a felhasználók csak a játékban felhasználható plusz életekért és más extrákért fizetnek, illetve a játékon keresztül értékesített egyéb termékekért.
Azért, hogy bevételeinek forrásait szélesítse, a Rovio a média és szórakoztató iparba is próbált betörni.
Jelenleg is folyik az egész estés Angry Birds film készítése, számos Angry Birds plüssfigurát adnak el világszerte, s új játékok kifejlesztésén és értékesítésén is dolgoznak. Az új üzletágak jól hoznak, az ezekből származó bevételek már a cég árbevételének közel felét adták tavaly, míg az okostelefonra készült játékok eladásából származó bevételek 2013-ban már csökkentek.
A Rovio nem közölte, hogy a kereskedelmi, vagy pedig a játékfejlesztési részlegében kerül-e sor a leépítésekre. A BusinessWeek szerint ha a növekvő bevételeket produkáló kereskedelmi részleg épít le, az különösen rossz hír lenne.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve