Az európai kereskedési idő végén a pán-európai Stoxx 600 és az FTSE Eurofirst 300 indexek az euróövezeti EuroStoxx50 mutatóval együtt egy százalék nyereségben jártak.
A nem hivatalos záró adatok szerint a londoni FTSE-100 index 0,77 százalék nyereséggel fejezte be a szerdai kereskedést, Frankfurtban 1,45 százalékot nyert a DAX index, a párizsi CAC-40 index pedig 1,32 százalékkal emelkedett. Madridban 0,35 százalék, Milánóban 1,81 százalék lett a zárásra elért nyereség.
Kapcsolódó
A piacok bizakodó befektető hangulattal nyugtázták szerdán publikált meglehetősen kedvező európai GDP-növekedési adatokat.
Szerdán a médiaipar bizonyult az egyik legjobban teljesítő ágazatnak az európai tőzsdéken, ágazati mutatójuk két és fél százalékkal erősödött.
Az egyes részvények közül a Coca-Cola HBC emelkedett ki hat százalékot meghaladó erősödésével a piaci várakozásokat felülmúló éves eredmény beszámolójának köszönhetően. A cég a Stoxx 600 index legjobban szereplő papírjai közé emelkedett.
A svájci Credit Suisse éves veszteségről számolt be és így sorban a harmadik évet zárta deficittel. Mérlegadatai azonban jobbnak bizonyultak a vártnál, részvénye így három és fél százalékkal erősödött.
A francia Credit Agricole negyedik negyedévi nyeresége viszont 33 százalékkal növekedett, részvénye viszont több mint három százalékkal veszített árfolyamából.
A svéd H&M üzletlánc részvénye közel öt százalékkal gyengült annak hírére, hogy az internetes értékesítések idén várt növekedésével párhuzamosan az üzletek forgalmának a csökkenésére számít.
Az olajárak szerdán kezdetben csökkentek, majd emelkedésnek indultak, miután az amerikai nyersolajkészletek múlt heti növekedésének mértéke elmaradt a várakozásoktól. A Brent nyersolaj ára az európai kereskedési idő végén 0,24 százalékos növekedést mutatott hordónként 62,87 dolláron, a WTI pedig 0,05 százalékkal állt magasabban 59,22 dolláron.
A dollár erősödésnek indult a várnál magasabbnak bizonyult januári amerikai inflációs adatok hatására, amelyek növelték a Fed alapkamat-emelésének a valószínűségét.
Az euró árfolyama 0,40 százalékkal 1,2402 dollárra emelkedett, az arany ára pedig 1,53 százalékkal ment fel unciánként 1350,80 dollárra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve