A Google a szerdai bejelentéssel csatlakozott a Facebook januári hasonló döntéséhez. A szakértők szerint a korlátozások nem befolyásolják érdemben a két cég reklámbevételeit - írja az MTI.
A Google anyacége, az Alphabet azzal indokolta a döntést, hogy "szélesebb körben kell felvenni a harcot a magas kockázatot jelentő új pénzügyi termékek eladásával szemben". (Így égett el 15 ezer milliárd forint.)
Kapcsolódó
A bitcoin árfolyama szerdán még 9313 dolláron is állt. Vasárnap, röviddel 14.30 óra után 7620 dolláron jegyezték. A bitcoin december közepén rekordszinten, 19 666 dolláron is állt.
Elemzők szerint nagy érdeklődés előzi meg a G20-ak pénzügyminisztereinek jövő heti, március 20-i argentin ülését, ahol először kerülhet terítékre a kriptovaluták nemzetközi szabályozásának a kérdése. A G20-ak csúcstalálkozóját november 30. és december 1. között tartják Argentínában, addig a pénzügyminiszterek több alkalommal üléseznek.
Fotó forrása: Pixabay
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve