A hangfelvételen, amelynek valódiságát lehetetlen megállapítani, állítólag Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök beszél a fiával tetemes pénzösszeg - több tízmillió euró - török üzletemberek közötti szétosztásáról. A hírre magyar idő szerint háromnegyed kilencig 3,09 százalékot esett az isztambuli tőzsdeindex, a török líra árfolyama pedig 2,2150 dollárra gyengült a hétfő esti 2,1750 dollárról.
Törökországban december közepén robbant ki a kormányfőre is árnyékot vető korrupciós botrány. Előzetes letartóztatásba helyezték a belügyminiszter és a gazdasági miniszter fiát, és mindkettejük ellen vádat emeltek, csakúgy, mint 21 másik, Erdoganhoz közelálló, befolyásos üzletember ellen. Gyanúba került a kormányfő 34 éves fia, Bilal Erdogan is.
Az Európai Unió aggodalmának adott hangot a botrány miatt. A miniszterelnök december végén nagyszabású kormányátalakítást hajtott végre, majd tisztogatásokat hajtott végre a rendőrségnél és az ügyészségnél. A héten írta alá a török államfő azt az új törvényt, amely nagyobb befolyást biztosít a kormánynak a bírák és államügyészek kinevezésében, és hírek szerint szélesítenék a titkosszolgálatok hatáskörét is.
Erdogan többször kijelentette, hogy a korrupciós botrány kirobbanása mögött egy befolyásos török hitszónok, az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen áll. A 72 éves imám becsületsértés címén kártérítési pert indított a kormányfő ellen.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve