Az ázsiai piacokon mérsékeltebb optimizmusban indult a nap, de a zárás gyengére sikeredett. A tokiói Nikkei 0,2 százalékos erősödéssel zárt, miközben a Shanghai Composite 1,2 százalékos vesztesége 2009 januárja óta nem látott mélypontot eredményezett, a hongkongi Hang Seng pedig 0,4 százalékkal gyengült. A dél-koreai Kospi index - amelyben a Samsung 17 százalékos súllyal bír - 0,1 százalékos gyengüléssel zárta a cikkcakkos napot.
Rövid időn belül ítéletet hoztak ugyanis az Apple és Samsung között zajló pereskedésben az amerikai szövetségi bíróságon. Az Apple ugyanis 2,5 milliárd dolláros kártérítést követelt a dél-koreai társaságtól. A bíróság egyértelműen az Applenek adott igazat, és valamivel több, mint 1 milliárd dolláros bírság megfizitésére kötelezte a Samsungot. Az ázsiai óriás részvényei 7,7 százalékos mínuszban tartózkodnak a hét első kereskedési napján.
Egyes piaci hírek szerint a Sharp és a Hon Hai Precision Industry a héten asztalhoz ülnek, hogy tárgyaljanak az utóbbi Sharpot érintő befektetéséről. A Hon Hai korábban egy 7 dolláros ajánlatot már tett, azonban azóta a Sharp részvények jelentős árfolyamesést szenvedtek el, így ennek újratárgyalása is szóba jöhet. A Sharp 2,6 százalékot erősödött, míg a másik érintett vállalat részvénye 0,7 százalékkal került feljebb.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve