A tavalyinál nagyobb, azonban az elemzők várakozásainál kevesebb veszteségről számolt be a Tesla Motors negyedéves gyorsjelentésében. A menedzsment megerősítette idei évre vonatkozó várakozásait, annak ellenére, hogy elég nagy nyomás nehezedik profitrésükre.
Elon Musk, a cég vezérigazgatója szerint cég által kínált, múlt héten bemutatott energia tároló rendszer hamarosan nagyobb üzlet lehet a cég számára, mint az autóeladások - írja a Reuters. Mint a befektetőknek írt levelében említi, szerinte a Tesla Energy termékeinek piaci mérete hatalmas, s sokkal egyszerűbb azokat globálisan értékesíteni, mint az autókat. Szerinte ezek a termékek a következő évben már jelentős nagyságú profitot termelhetnek.
A Tesla autógyártó üzletágának nehézségeit mindenesetre eközben jól mutatják a negyedéves jelentés adatai, a cég változatlanul felhasználja készpénztartalékait, s vannak jelei annak, hogy az autógyártás profitmarzsa nyomás alatt van. A cég készpénzállománya a tavaly év végi 1,9 milliárd dollárról 1,5 milliárd dollárra esett. Eközben a társaság mintegy 1,5 milliárd dollárnyi beruházást tervez idén, elsősorban a Model X gyártásához szükséges kapacitások kiépítése, valamint a Nevadában tervezett hatalmas akkumulátorgyár fejlesztése miatt.
Musk ugyanakkor optimista volt, szerinte a cég készpénzáramlása az év hátralévő részében pozitívba fordulhat. A cég pénzügyi igazgatója hozzátette, a cég jelenleg eszközfedezetű hitelkeretekről szóló megállapodásokra törekszik, bizonyítván, hogy a cég mérlege erős.
A Tesla az év első három hónapjában részvényenként 36 cent veszteséget ért el a tavalyi 14 cent nyereséget követően, az elemzők 50 centes profitot vártak. A cég árbevétele 939,9 millió dollárra nőtt a tavalyi első három hónap 620,5 millió dollárjához képest, a veszteség 154,2 millió dollár lett a tavalyi első három havi 49,8 milliós mínusz után.
Az autógyártó figyelmeztetett, hogy a kevésbé gazdag termékmix miatt a társaság átlagos eladásai árai csökkenhetnek a Model S esetében, amelynek indulóára jelenleg 76 200 dollár. Az első negyedévben 10 045 Model S-t értékesített a cég, ez 55 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Előrejelzésük szerint a második negyedévben 10-11 ezer jármű eladásával számolnak.
A Tesla a jövőben valószínűleg nagyobb versennyel kell hogy szembesüljön, ahogy a hagyományos autógyártók egyre újabb elektromos autókkal jelennek meg a piacon, egyre növekvő hatótávolsággal - jegyzi meg a tudósítás. Ráadásul más, tőkeerős cégek is megjelenhetnek a piacon, mint például az Apple és a Google, akik már jelezték ilyen irányú szándékaikat. Musk ezzel kapcsolatban megjegyezte, ő személy szerint örülne, ha az Apple beszállna az autógyártásba.
A Tesla bejelentése szerint a Model X névre hallgató SUV-jét várhatóan a harmadik negyedév végén kezdi el szállítani, a korábbi terveknek megfelelően. Ez döntő fontosságú lenne ahhoz, hogy a cég elérje erre az évre kitűzött értékesítési célját, amely 55 ezer autó eladásáról szólt. A cég részvényei erősödéssel reagáltak a jelentésre.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve