Idegesen reagáltak a piacok az európai választások eredményeire, a befektetők láthatóan nem díjazták, hogy Európa szerte távozni kényszerülnek a szigorúbb költségvetési politikát felvállaló vezetők. Az S&P 500-as index határidős jegyzései a hétfőt egy százalékot meghaladó mínuszban kezdték.
A francia választásokon Francois Hollande szocialista jelölt győzelme ugyan nem érhette váratlanul a befektetőket, azonban a görög választásokon az eddig kormányzó pártoktól való tömeges elfordulás már komoly aggodalomra adhat okot - írja összefoglaló elemzésében a Reuters.
A piac nem boldog az eredményektől. A befektetők egy része úgy gondolja, hogy a görög választások eredménye az első lépés lehet az ország eurózónából való távozása felé - mondta Jack Albin, a Harris Private Bank befektetési igazgatója. A komoly költségvetési megszorítások a munkanélküliség emelkedését hozták magukkal számos európai országban, így Görögországban is, a zóna növekedése 0,7 százalékra esett vissza, s Nagy-Britannia hivatalosan is recesszióba került.
Görögországban a választók egyértelműen a két az Európai Unió és az IMF közös programját támogató párt ellen fordultak, míg Hollande franciaországi győzelme nyomás alá helyezheti a németeket, hogy növekedésorientáltabb gazdaságpoilitika mellett tegyék le voksukat uniós szinten - írja az elemzés.
Az első ránézésre rossz hírek még jóra is fordulhatnak, hiszen a fejlemények Európában később a japán és az amerikai döntéshozókat is abba az irányba terelhetik, amely további monetáris lazításokat jelent - mondta David Kotok, a Cumberland Advisors elnöke.
A technika uralhatja a hetet
A technikai elemzés eszköztára alapján kijelölt szinteknek lehet jelentősége a héten a kereskedésben, miután elég üres az amerikai makronaptár, s már csak kevesebb, mint 30 cég gyorsjelentése van hátra az S&P 500-as index kosarában szereplő társaságok közül. Eddig 1360 pont körül támaszt talált a piac - a határidős jegyzések ez alatti nyitást valószínűsítenek - egy ez alatti zárás nagyon rossz jel lenne - mondta Ryan Detrick, szenior technikai elemző a Schaeffer's Investmentnél. A múlt hónapban már kétszer benézett ez alá az index, azonban innen visszapattant, mígnem 1400 pont körül ellenállásba nem ütközött.

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.
A mostani lejtmenet igazán a múlt pénteken gyorsult fel, az amerikai munkaerő piaci adatokra reagálásként, amelyek mér harmadik hónapja mutatják, hogy az amerikai gazdaság munkahelyteremtő képessége gyorsan lassult. Az S&P 500-as index és a Nasdq Composite az év legrosszabb hetét zárta, 2,4, illetve 3,7 százalékos veszteséggel.
A héten fontos makroadatok az Egyesült Államokban igazán pénteken lesznek, az amerikai termelői árindex és a Michigan Egyetem fogyasztó hangulatindexének képében. A nagyobb cégek közül kedden a Walt Disney, szerdán a Cisco Systems gyorsjelentése érkezik,. Szintén szerdán jelent a Macy's, amely a pénteki adathoz hasonlóan az amerikai fogyasztók állapotáról adhat képet a befektetőknek.
| Nap | Óra* | Ország | Bejelentés | Időszak | Előző | Várakozás | Tényleges |
| május 7. | 09:15 | Svájc | infláció, év/év | április | -1,0% | -1,1% | |
| 10:30 | Eurózóna | Sentix befektetői bizalom | május | -14,7 | -24,5 | ||
| 12:00 | Németország | gyáripari megrendelések | március | -6,1% | -2,8 | ||
| május 8. | 07:45 | Svájc | SECO fogyasztói bizalom | április | -19 | - | |
| 12:00 | Németország | ipari termelés, év/év | március | -1,0% | -1,20 | ||
| május 9. | 08:00 | Németország | külkereskedelmi mérleg | március | 14,7 milliárd euró | 14,3 milliárd euró | |
| május 10. | 01:50 | Japán | külkereskedelmi mérleg | március | 102,1 milliárd jen | 42,8 milliárd jen | |
| Kína | külkereskedelmi mérleg | április | 5,35 milliárd dollár | 7,93 milliárd dollár | |||
| 10:30 | Nagy-Britannia | ipari termelés, év/év | március | 0,40% | -0,30 | ||
| 13:00 | Nagy-Britannia | alapkamatdöntés | 0,50% | 0,5 | |||
| 16:00 | Nagy-Britannia | NIESR GDP-becslés | 0,10% | - | |||
| május 11. | 03:30 | Kína | infláció, év/év | április | 3,60% | 3,4 | |
| 03:30 | Kína | termelői árindex, év/év | április | -0,3% | -0,5 | ||
| 03:30 | Kína | ipari termelés, év/év | április | 11,60% | 11,7 | ||
| 03:30 | Kína | kiskereskedelmi forgalom, év/év | április | 15,20% | 15,1 | ||
| 08:00 | Németország | infláció, év/év | április | 2,00% | 2 | ||
| 14:30 | USA | termelői árindex, év/év | április | 2,80% | 2,1 | ||
| 15:55 | USA | Michigan Egyetem bizalmi indexe | április, V | 76,40% | 76,4 | ||
| Forrás: DailyFX | |||||||
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve