Nem tud magához térni igazán a német energetikai óriáscég, az E.On ma megjelent gyorsjelentése szerint a társaság nettó nyeresége 7 százalékkal csökkent az év első kilenc hónapjában. A Reuters szerint a csökkenésért elsősorban a csökkenő kiskereskedelmi árakat és az orosz rubel mélyrepülését okolta a cég vezetése.
A kamatfizetés, adó és értékcsökkenés nélkül számolt nyereség (EBITDA) 6,64 milliárd euróra csökkent, az oroszországi tevékenység EBITDA-ja mintegy ötödével esett vissza. A rubel értéke az év eleje óta mintegy negyedével csökkent az euróhoz képest - emlékeztet az összefoglaló. Az ukrajnai politikai válságnak komoly hatása van a gázellátásra és oroszországi tevékenységünkre - közölte a társaság. Ugyanakkor hozzátették, orosz érdekeltségük az év eddigi részében a tervek szerint működött. Tavaly az orosz piacon az E.On árbevételének 1,5, EBITDA-jának 7,4 százaléka realizálódott.
A Reuters emlékeztet, hogy európai legnagyobb földgázpiaca a német, jelentősen függ az orosz földgázkínálattól, innen származott 2013-ban az importált gáz mennyiségének mintegy 39 százaléka. Az E.On által értékesített földgáz mintegy felét a Gazpromtól szerzi be. Az E.On részvények az év eddigi időszakában mintegy 13 százalékkal teljesítették alul az európai szektortársak részvényeit.
Az E.On részvényei emelkedéssel reagáltak a gyorsjelentés számaira, délben közel egy százalékos erősödést mutattak előző napi záróértékükhöz képest.
A részvényeknek az elmúlt egy év folyamán a 13 eurós szint meglehetősen erős támasz-szintként szolgált, e felett alakult ki egy hosszabb sávozó mozgás, amelyből a nyár közepén próbált meg felfelé kitörni a kurzus, de ez nem bizonyult tartósnak. A szeptember végén megindult korrekciós hullámban új mélypontot ütött az árfolyam, s ez arra utaló jel lehet, hogy a most zajló pozitív korrekció lecsengését követően akár új mélypontok felé is veheti középtávon az irányt az árfolyam.

A cég nehézségeit jelzi, hogy a korábbi években stabilan magas osztalékot fizető cég idén már jelentősen kénytelen volt visszafogni a kifizetések nagyságát. Míg 2010 óta jellemzően 1,2-1 euró körüli osztalékot kaptak a részvényesek, addig idén részvényenként már csak 17 cent ütötte markukat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve