A csütörtöki nagy emelkedés után profitrealizálók temették maguk alá pénteken a pesti börzét, a BUX - a hosszú hétvége előtti utolsó pillanatban érkezett öntés után - végül 2,4 százalékos mínusszal 17600 ponton zárt, a forgalom pedig az idei átlagot nem sokkal meghaladó 17 milliárd forint volt.
A vezető részvények mind estek, ráadásul az OTP árfolyamával valami különös is történt: fél egy körül a környékező árfolyamoknál jóval lejjebb születtek kötések - a BÉT vezetése ezek után bejelentette, átmenetileg, az eset feltárásáig felfüggeszti a stop limit és a stop piaci típusú megbízásokat. A nagyobbik bankpapír 3 százalékos eséssel, 3541 forinton zárt; ide tartozik még, hogy a Merrill Lynch - 4600 forintos, tehát 25 százalékos felértékelődést előrevetítő célára ellenére - nem ajánlja vételre az OTP-t.
A Mol - az olajár esésével párhuzamosan - 3,4 százalékot zuhant, 17200 forinton született az utolsó kötés. A két nagypapír tehát nem tudta megerősíteni a csütörtöki kitörést, sőt, lefordultak az ellenállásokról. A záráshoz közel mínuszba váltott a Magyar Telekom és a Richter is, előbbi 2,3 százalékos, utóbbi 0,1 százalékos eséssel zárta a hetet; az Egis bukása ennél is nagyobb, 3,3 százalékos volt.
Három kisebb papír is jókora emelkedést tudott felmutatni: a Synergon 5,1 százalékot erősödött, a Rábát 7,1 százalékkal húzták fel, az Est Media pedig a felső limitet jelentő 14,9 százalékkal drágult. A Cig 1,5 százalékot emelkedett pénteken, míg az FHB 0,8 százalékot vesztett értékéből. Az E-Star és a Fotex egyaránt 2,4 százalékot esett, míg a saját részvényeket értékesítő Plotinus pedig fél százalékkal került lejjebb. Kimutatható forgalom mellett a legnagyobb visszaesés az Appenniné volt, 3,4 százalékot vesztett a papír.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve