A várakozásoknál magasabb, 5,91 milliárd dollárnyi nyereséget ért el az eszközei alapján legnagyobbnak tekintett amerikai bank, a J.P.Morgan Chase & Co. az első negyedévben. Ez részvényenként 1,45 dollárt jelent a tavalyi 1,28 dollárt követően, az elemzők átlagosan 1,4 dollárt vártak - írja a WSJ.com. A bank bevételei 4,1 százalékkal emelkedtek, 24,82 milliárd dollárra a várt 24,49 milliárdhoz képest.
A kereskedési tevékenységből származó bevételek 12 százalékkal, 5,67 milliárd dollárra bővültek 5,06 milliárdról. A bank befektetési banki tevékenységéért felelős vezetője, Daniel Pinto még februárban úgy nyilatkozott, hogy a negyedéved nagy volumenek és magas volatilitás jellemezte, különösen januárban. A bank vezetése által bejelentetett, a remények szerint éves szinten 1,4 milliárd dollárnyi megtakarítást hozó költségcsökkentési programja egyelőre nem nagyon éreztette hatását, a költségek ugyanis 14,88 milliárd dollárra emelkedtek a tavalyi 14,64 milliárd dollárról.
A jogi eljárásokkal kapcsolatos egyszeri költségek 687 millió dollárra csökkentek a a tavalyi első negyedéves hatalmas leírások, illetve a negyedik negyedéves 1,1 milliárd dollár után. A J.P.Morgan februárban bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat az amerikai Igazságügyi Minisztériummal a devizaárfolyam manipulációs ügyekben. Emlékezetes, hogy hasonló ügyek miatt tavaly novemberben már 1 milliárd dolláros büntetést fizetett a bank a brit és az amerikai hatóságokkal kötött megállapodás alapján.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve