Előzőleg az első negyedévi 1,18 milliárd eurós profit majdnem a kétszerese volt az egy évvel korábbi 612 milliónak. A beszámoló szerint a világgazdaság növekedése lassult a második negyedévben, de a csoport szerint az autópiac fokozatosan stabilizálódik. Az amerikai és az európai piac egyenetlen, a nagy ázsiai piacok gyengültek, a kereslet alig nagyobb a tavalyi második félévinél, ellenben Oroszországban és Brazíliában két számjegyű volt a növekedés a folytatódó állami támogatás miatt.
A második negyedévi bevétel, 26,338 milliárd euró, 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 25,107 milliárdot. Ez elmaradt az átlagosan 28,1 milliárdos elemzői várakozásoktól. A csoport 527 600 autót adott el, 6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az első negyedévi 24,729 milliárd eurós bevétel 17 százalékkal volt több a tavalyi első negyedévinél.
Tavaly a csoport adózott eredménye 4,674 milliárd euró volt a 2009-es, 2,644 milliárdos veszteség után. A bevétele 97,671 milliárd euróra nőtt a 2009-es 78,924 milliárdról, de még nem érte el az előző önálló - a 2007-ben eladott Chrysler nélkül számított - csúcsot, a 2007-es 101,569 milliárdot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve