A fontosabb indexek közül egyedül a dél-koreai Kospi mutató gyengült, a helyi valuta, a von - elemzők szerint átmeneti - erősödése miatt. Kínában a közép-európai idő szerint reggel 8 órakor még nyitva tartó két irányadó mutatóból a hongkongi Hang Seng 1,3 százalékos és a sanghaji tőzsde is jelentős, 2,65 százalékos erősödésben volt.
Megfigyelők szerint ebben az ezúttal pozitív oldali nagy kilengésben szerepe lehetett a kínai "nemzeti csapatnak". A piaci szleng így nevezi Kínában azokat a kormányhivatalokat, bankokat, brókercégeket és alapokat, amelyek turbulens időszakokban vásárolni kezdenek, amíg nem áll helyre szélesebb körben a befektetői bizalom. "Azt gyanítjuk, a nemzeti csapat tovább vásárolja a részvényeket, hogy elejét vegye a további esésnek" - idézte a Reuters hírügynökség Zsang Csít, a Haitong Securities befektetési ház sanghaji elemzőjét.
A sanghaji tőzsde indexe június közepétől egy hónap leforgása alatt csaknem 30 százalékot zuhant. Az elmúlt egy hétben ledolgozta ennek a veszteségnek egy részét, de továbbra is jókora kilengéseket produkál, ami elbizonytalanította a befektetőket. A kínai hatóságok a múlt héten drasztikus intézkedéshez nyúltak: a pekingi tőzsdefelügyelet hat hónapra megtiltotta az eladást a nagy - egy-egy cégben több mint 5 százalékos tulajdonrésszel bíró - részvénytulajdonosoknak.
A kőolaj piacán az északi-tengeri Brent alaptípusból egy hordó (159 liter) ára augusztusi szállításra 17 centtel, 57,09 dollárra nőtt. Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) fajta ára 10 centtel, 51,01 dollárra emelkedett.
Az arany ára továbbra is megszenvedi az amerikai dollár kamatemelési várakozásoktól hajtott erősödését. A nemesfém árfolyama már negyedik hete esik, csak ezen a héten csaknem 2 százalékkal gyengült. Közép-európai idő szerint péntek reggel nyolchavi mélypont közelében, 1143,20 dolláron forgott egy uncia (31,1 gramm).
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve