A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 408,25 pontos, 1 százalékos emelkedéssel, 41 234,58 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.
Pozitív volt a piaci hangulat; furcsa az európai piac, a múlt héten annak örült, hogy van brexitmegállapodás, most pedig annak, hogy nincs, mindkét verzióra emelkedett - mondta Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője. Az európai indexek nagyobb mértékben nőttek, a DAX újabb éves csúcsot ért el.
A magyar piac lassabban emelkedett, a nap elején még mínuszban is volt, az amerikai nyitás után volt nagyobb növekedés - mondta a szakértő. Az emelkedés motorját az OTP adta, amely jelentős,közel 7,3 milliárd forintos forgalom mellett új történelmi csúcsot állított fel.
A Mol 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2860 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 2,45 százalékkal 13 370 forintra nőtt, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,43 százalékkal 448 forintra csökkent, forgalma 223,8 millió forint volt.
A Richter-papírok 20 forinttal, 0,39 százalékkal 5135 forintra gyengültek, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3962,12 ponton zárt hétfőn, ez 22,32 pontos, 0,57 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve