Felkerült a 180 napon túl fennálló, 100 millió forint adótartozást felhalmozó cégek listájára az E-Star Management Zrt. is, amelyet 2011. december 31-én hozott létre a jelenleg csődeljárás alatt álló, több milliárd forintos tartozást felhalmozó E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. Az anyavállalat csődeljárás alatt kiadott közleményeiből kiderül, hogy az nyrt. 470 millió forinttal tartozik az adóhatóságnak. (A 2012 decembere óta csődeljárás alatt lévő energetikai vállalat hitelezőknek tett csődegyezségi javaslatáról itt olvashat.)
Az E-Star Management Zrt.-vel szemben 2012 augusztusában rendelt el végrehajtást az adóhatóság dél-budapesti igazgatósága - derül ki a nyilvános cégadatokból. A társaság jogelődje az E-Star Management Kft., korábbi nevén RFV Management Kft. volt. A cég fő tevékenysége üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás. A társaságot azzal a céllal alapította az anyavállalat, hogy az E-Star csoport központjaként a csoport számára központi szolgáltatásokat nyújtson, majd ezeket a csoport tagvállalatai felé tovább terhelje - derül ki a kft. 2011-es beszámolójához benyújtott kiegészítő mellékletből. A cég 2011-ben 1,18 milliárd forint nettó árbevétel mellett 363 millió forintos üzemi veszteséget termelt, a mérleg szerinti vesztesége 410 millió forint volt. Kötelezettségei 2011 végén meghaladták az 1,36 milliárd forintot.
A NAV nem csak a cégek, hanem a tízmillió forintnál nagyobb összeggel szereplő magánszemélyek, vállalkozók friss listáját is közzétette, amin már bérelt helye van Gáspár Győzőnek (Győzikének) és feleségének, valamint Stadler Józsefnek. Erről részletesen itt olvashat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve