A magyar áramtermelés több mint 20 százalékát előállító erőmű tavaly 6,2 terawattóra áramot termelt, amiből 5,4 terawattórát értékesített. A termelését alapvetően lignitből biztosító erőmű az előállított áram 9 százalékát 370 ezer tonna biomassza felhasználásával termelte.
A tavaly még 18 milliárd forint adózott nyereségről beszámoló erőmű 2013-bán csak 10,5 milliárd forintot termelt a tulajdonosainak adózás után. A nyereség csökkenésének fő oka az Európai Unió új klímapolitikai szabályozása (szén-dioxid kvóták, amelyeket idén már teljes egészében ki kell fizetni a korábbi 30 százalék helyett). A másik fő ok a megnövekedett adóterhelés, hiszen a megemelt Robin Hood adóval együtt a társaságot már 50 százalékos adó terheli.
Az idei évre a társaság szintén 5,5 terawattóra értékesítéssel számol, ebből 75 gigawatt óra zöldáram. A nyereség szintet egy drasztikus költségcsökkentéssel - 400 fővel csökkentették a létszámot és a bérköltségek 10 százalékkal csökkentek - tervezi a társaság tartani, hiszen az áram ára eközben esik. A 2014-től bekövetkezett jelentős árbevételkiesés miatt a költségcsökkentés nélkül a társaság idén veszteséges lett volna.
A kitörési pontot Valaska József vezérigazgató szerint a zöld energia felé fordulás jelentheti.
A szerző rendelkezik Mátrai Erőmű részvényekkel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve