Felkerült a kereskedési listára a Wizz Air részvénye miután sikeresen lezárult a cég elsődleges kibocsátása (ipo) Londonban. A cég 23,36 millió darab részvénye 11,5 fontos árfolyamon (15,7 eurÓ a meghirdetett ársáv tetején kelt el nagyon erős kereslet mellett - hangzott el a cég által szervezett telefonkonferencián.
A befektetők többsége az USA-ból és a kontinentális Europából került ki. A társaság a befolyt mintegy 103 millió fontot (több mint 140 millió euró) elsősorban mérlegének erősítésére használja fel, amivel a korábbinál több és olcsóbb forrás felhasználására nyílik majd lehetősége (repülőgépeket elsősorban lízingelni szokták a légitársaságok).
Kapcsolódó
A részvénnyel már ma megnyílt a lehetőség kereskedni, azok számára akik biztosak benne, hogy kapni fognak a kibocsátásból, noha az allokáció még nem zárult le teljesen. Az árfolyam reggel óta emelkedik, 11 óra körül állítólag már 12,45 font körül isj árt ami mintegy 8 százalékos emelkedést jelent. A jegyzésben a hazai piacról néhány száz kisbefektető vehetett részt, van olyan hazai brókercég ahol az igényelt mennyiség hatodára számíthatnak megkapott részvényként. A nyilvános kereskedése a részvénynek március 2-án indul.
A társaság értéke a kibocsátási áron számolva a nem szavazó és átváltható kötvényekkel együtt számolva 1,85 milliárd euro (1456 millió font) körüli értékre becsülhető, amivel az elemzők szerint nagyjából a versenytársak értékelési szintén mozog. A tőzsdére most 601 millió font értékű részvény került, ebből 154 millió font a korábbi tulajdonosokhoz került.
A teljes mostani kibocsátással összesen 275 millió font azaz mintegy 350 millió euro értékű részvényt (23 millió 360 ezer részvény) adtak el, a piacon forgó teljes mennyiség így most 52 millió 263 ezer 615 részvény lesz. A teljes részvényszám ha a fő tulajdonos az összes átváltható értékpapírját átváltja és a dolgozói részvényopciós programot is beleszámoljuk elérni a 126 millió 611 ezer darabot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve