Zsiday Viktor az igazgatóság elnöke szerint a tavalyi sikeres év után sokkal nehezebb lesz az idei év, magasan vannak az eszközök árai, a hozam környezet nagyon alacsony, nehéz jó befektetési lehetőségeket találni. Ugyanakkor elmondta, hogy a társaságban rejtett értékek is kezdenek képződni, így például a Dávid Gerincklinika Zrt.-beli befektetésüket ő jóval magasabbra értékeli.
A társaság kötvénye az előre meghatározott feltételek szerint 4,5 százalék kamatot fizet a nulla infláció miatt. A Plotinus 1 milliárd 707 millió 181 ezer mérlegfőösszeggel 426 millió 667 ezer mérleg szerinti eredménnyel zárta a tavalyi évet, osztalékot nem fizet, kivéve az osztalékelsőbbségi részvényekre jutó 85 millió 333 ezer forintot, a fennmaradó összeg eredménytartalékba kerül. A folyamatban levő tőkeemelés miatt a társaság még a régi Ptk. szerint működik azzal, hogy később sor kerül egy közgyűlésre ahol át fognak térni az új szabályokra.
(A szerző rendelkezik Plotinus kötvényekkel.)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve