A Központi Elszámolóház és Értéktár Zrt. (KELER Zrt.) közgyűlése szerdán elfogadta a társaság beszámolóját 170,5 milliárd forint mérlegfőösszeggel, 2,5 milliárd forintos adózás előtti és 1,9 milliárd forint összegű adózás utáni nyereséggel, valamint úgy határozott, hogy azt teljes egészében eredménytartalékba helyezi. A cég 53,33 százalékos részvényese a Magyar Nemzeti Bank Zrt, míg 46,67 százalék a Budapesti Értéktőzsde Zrt.-é.
A csoport jövőjét ezekben az években kell megalapozni, mivel a piaci nyitást követően a KELER versenyez majd ügyfeleiért a magyar és az európai piacokon is - mondta Dudás György, a KELER Zrt. vezérigazgatója. A csport projektjei és beruházásai közül kiemelkedik a Stratégiai Modernizációs Program, amely a KELER Zrt. számlavezető rendszereinek cseréjét és az Európai Központi Bank által kezdeményezett egységes európai értékpapír-elszámolási rendszerhez (Target2-Securities, T2S) való csatlakozást célozza. A KELER a múlt évben tette elérhetővé - a piaci szereplők közreműködésével kifejlesztett - a befektetési jegyek elszámolási és tranzakció-irányítási rendszerét, a WARP-ot is.
A közgyűlés határozott arról is, hogy a KELER KSZF Zrt. részére nyújtott készfizető kezességet az EMIR engedély megszerzéséig, de legkésőbb 2015-ös rendes közgyűlés napjáig meghosszabbítja. A közgyűlés az Igazgatóság tagjának megválasztotta Tóth Attilát, a BÉT általános vezérigazgató-helyettesét, aki Hannes A. Takacs távozásával foglalja el pozícióját. Tóth ezzel egyidejűleg lemondott a KELER felügyelőbizottsági tagságáról, amelyre a közgyűlés Varga-Balázs Attilát, a BÉT igazgatóját választotta meg. A közgyűlés határozatával a társaság teljes nevét KELER Központi Értéktár Zrt.-re változtatta, valamint székhelyét áthelyezte a 1074 Budapest, Rákóczi út 70-72. cím alá.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve