Tavaly részvényenként 50 forintos osztalékot kaptak a távközlési szolgáltató részvényesei. A Magyar Telekom Nyrt. a magyar számviteli törvény szerint 32,133 milliárd forint adózott eredményt ért el 2013-ban, és a teljes nyereséget eredménytartalékba helyezi.
A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált 2013. évi jelentést a közgyűlés 1091 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 28,855 milliárd forint adózott eredménnyel hagyta jóvá. A csoport konszolidált árbevétele 637,5 milliárd forint volt tavaly a 2012. évi 607,1 milliárd forint után.
A közgyűlésen a részvényesek 65,64 százaléka volt jelen. Christopher Mattheisen, a társaság vezérigazgatója az igazgatóság jelentését ismertetve elmondta, hogy a vállalat a 2013-as üzleti évben kiválóan teljesített az összes fontos piaci szegmensben, és minden területen növelte piaci részesedését. Tavaly az egymást követő második évben bevételnövekedést ért el a cég, és a pénzügyi teljesítményében is elindult a trendforduló.
A beszámoló szerint elsősorban a szabad cash-flow csökkenése, illetve a nettó eladósodottsági ráta emelkedése indokolta azt, hogy a társaság az idén nem fizet osztalékot.
A következő évekre szóló stratégiájában a Telekom arra törekszik, hogy ne csak távközlési szolgáltató legyen, hanem diverzifikálja portfólióját, és bekapcsoljon olyan szolgáltatási területeket is, mint az energia, a digitális otthon vagy a felhő alapú szolgáltatások. Mindezek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az eddigi trendet folytatva a vállalat növelje bevételeit - mondta el Christopher Mattheisen.
A vezérigazgató kifejtette, hogy a gazdasági környezet továbbra is kihívásokkal lesz teli, de a lakossági költésben enyhe javulás látszik és a beruházásoknál is trendforduló kezd körvonalazódni. Hozzátette, hogy a Magyar Telekom eredményei nagymértékben függnek a hazai kereslet alakulásától.
Az idei célkitűzések ismertetésekor a vezérigazgató megismételte a már korábban nyilvánosságra hozott terveket, amelyek szerint a Telekom szinten maradó, illetve legfeljebb 3 százalékkal csökkenő bevételekkel és az EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti) eredményének 3-6 százalékos csökkenésével számol az idén. Beruházásokra, a tavalyival nagyjából megegyezően, 87 milliárd forintot szán, a spektrum akvizícióra fordított összegek és az éves frekvencia díj aktiválása nélkül.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve