A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Az első félév során a török részvénybefektetésekre fokuszáló termékek hoztak a legtöbbet a magyar befektetési alapok közül. Az isztambuli tőzsdéhez kötött konstrukciók közül az OTP euróalapú terméke teljesített legjobban, az egy jegyre jutó nettó eszközérték az idei első félévben 30,6 százalékkal nőtt. Az alapkezelő ázsiai ingatlanbefektetők papírjaiból vásárló alapja futott be a második helyre a kategórián belül, megelőzve az Aegon törökországi részvényekre alapuló konstrukcióját. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az isztambuli papírokba fektető alapok tavaly a leggyengébben teljesítők közé tartoztak, s többük jegyei még mindig alacsonyabban forognak, mint az induláskor.) A részvényalapok közül féléves távlatban a leggyengébben az OTP Klímaváltozás nevű terméke szerepel 10 százalékot meghaladó veszteséggel.
Szépen hozott némelyik abszolút hozamú alap is, igaz, a legnagyobb bukásokat is ezen a kategórián belül találhatjuk. A minél nagyobb hozam eléréséhez a legtöbb eszközzel felruházott alapok között három OTP-s konstrukció végzett az élen, a képzeletbeli dobogó legfelső fokára 18 százalékos (nem évesített) hozammal a Supra állhatott fel. Az alap a hozam elérése érdekében kötvényektől kezdve devizán át határidős ügyletekig bármiben fialtathatja pénzét − a múltbéli teljesítmény alapján eddig sikerrel.
A legrosszabb teljesítményt nyújtó alapok is a származtatott − legkockázatosabb − kategóriából kerültek ki. A többek közt az ősszel tőzsdére lépő, Altera nevű vagyonkezelési cégben is portfóliókezelést végző Faluvégi Balázs nevével fémjelzett Access-BWM alapkezelő hedge fund-követő és aranybefektetésekre fokuszáló termékei 19,5, illetve 23,9 százalékot buktak fél év alatt. A negyedévkor még 25 százalékos bukásnál tartó Nyilasi 2015 alap mostanra 10 százalékra mérsékelte a mínuszt.
A mostanában különösen népszerűnek számító tőkevédett alapok a konstrukció elveihez hűen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak az idei első félév során, szinte valamennyi szereplő 0−10 százalék közötti (nem évesített) hozamot termelt hat hónap alatt.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve