A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BÉT legnagyobb meglepetéseit továbbra is a kisebb részvények jelentették. Török Lajos az Opus és a Masterplast mellett elsősorban a 4iG-t emelte ki, amelynek napi forgalma megközelítette 4 milliárd forintot, vagyis a vezető kibocsátók szintjét, és csaknem 30 százalékkal erősödött 2 hét alatt. Rövid időn belül ilyen szintű emelkedés ugyanakkor nem lehet tartós, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt napok legjobban teljesítő kisebb részvényei a nap második felében sokat gyengültek - tette hozzá.
A Mol 10 forinttal, 0,41 százalékkal 2400 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,30 százalékkal 18 395 forintra erősödött, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,92 százalékkal 438 forintra nőtt, forgalma 107,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,07 százalékkal 8780 forintra esett, a részvények forgalma 872,9 millió forintot ért el.
A BUMIX 4354,49 ponton zárt kedden, ez 63,08 pontos, 1,43 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve