A részvénypiac múlt heti forgalma 41,80 milliárd forint volt, szemben az előző heti 46,84 milliárd forinttal.
A vezető részvények közül a legstabilabbnak az OTP bizonyult, 0,26 százalékkal erősödött a múlt héten, míg leggyengébben a Richter szerepelt, 4,98 százalékos eséssel.
Hétfőn több mint 8 milliárd forintos, az átlagosnál kicsit magasabb forgalom mellett kiemelkedően teljesített a magyar piac. A régió is felülteljesítette a nyugati börzéket. A magyar tőzsdét elsősorban az OTP húzta, ami az orosz piac stabilizálódásának volt köszönhető, és a Richter felülteljesítését is ez magyarázta a szakértők szerint.
Kedden negatív volt a hangulat az összes európai tőzsdén, ami a magyar piacra is hatással volt, a BUX közel hatszáz pontot esett. A Mol árfolyamának négyszáz forintos esésében a nemzetközi hangulaton túl az is szerepet játszott, hogy egy nyilatkozat szerint jelentős eszközleírásokat hajthat végre a cég a csökkenő olajárak miatt. Ettől félve adhatták el a befektetők az olajcég papírjait. A forgalom - 10,7 milliárd forinttal - a heti csúcsán állt.
Szerdán nap közben folyamatosan romlott a hangulat a tőzsdéken - az európai börzéken és a tengerentúlon is - az indexek 0,5-1 százalékos esést produkáltak. A nap vesztesei az európai bankrészvények voltak, átlagban 4-4,5 százalékot veszítettek értékükből. Ehhez képest az OTP 11 forintos esése elhanyagolható volt. A forgalom - a hét további napjaira is - beállt a 7,5 milliárd forint körüli értékre.
Csütörtökön - több mint 150 pontos erősödéssel - pluszban zárt a BUX. A kereskedés nyertese az OTP volt, a bankpapír 2 százalékkal erősödött. Szintén jól teljesített a Mol, az olaj árfolyamának emelkedése miatt.
Pénteken a régió börzéi jobban teljesítettek nyugat-európai társaiknál. Az OTP és a Magyar Telekom árfolyama gyakorlatilag nem változott, viszont a Mol több mint 2 százalékkal erősödött. Ez utóbbit azzal magyarázták a szakértők, hogy a cég visszavonta saját részvényeit a Magnolia kötvények mögül, így a megmaradt részvényekre magasabb osztalék jut.
Az OTP 6110 forinton zárta a hetet, ez 16 forinttal, 0,26 százalékkal magasabb az előző heti záróáránál.
A Mol az előző pénteki záráshoz képest 40 forinttal, 0,29 százalékkal esett, 13 900 forintot ért pénteken.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forintos, 0,51 százalékos csökkenéssel zárta a hetet.
A Richter értéke 279 forinttal, 4,98 százalékkal esett, 5320 forintot ért az utolsó kereskedési napon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve