Az aktív befektetői magatartásáról ismert ValueAct Capital Partners mintegy 1,1 milliárd dolláros pozíciót épített ki a Nintendóban arra számítva, hogy a szoftverértékesítés és az új szórakoztatóipari termékek kifejlesztése tovább fogja növelni a japán cég bevételeit és nyereségét - írja a Reuters egy a cég befektetőinek írt levélre hivatkozva.
A hírügynökség szerint a ValueAct először tavaly áprilisban kezdett el Nintendo részvényeket vásárolni, most azonban jelentősen növelte részesdése nagyságát a februári és március eladási hullámban, amely a világ tőzsdéin a koronavírus járvány terjedése miatt söpört végig. A ValueAct vezetése szerint a Nintendo nagyon fényes jövő előtt áll, nem csak a szoftverüzletág miatt. A befektető szerint ugyanis a Nintendónak megvan a lehetősége arra, hogy egy az eddigieknél jóval szélesebb körű szolágáltatás és termékpelettával bíró szórakoztatóipari céggé váljon.
Kapcsolódó
A ValueAct részesedésének értéke jelenleg 2 százalék a cégben. A Nintendo vezetésének közleménye szerint már folytattak befektetőjükkel megbeszéléséket, azonban ezek tartalmáról nem kívántak többet elárulni. A részesedést szerző társaság szerint többször is találkoztak a cég vezetésével és Nintendo vezérigazgatójának elképzelései a cég jövőjéről nagyon meggyőző volt számukra. A ValueAct - ellentétben sok más aktivista befektetővel - általában nem kér helyet a céltársaságok vezető testületeiben, inkább a színfalak mögött dolgoznak együtt az adott cégek menedzsmentjével.
Mivel a ValueAct partnerei közül többen is voltak már tagjai például az Adobe, vagy a Microsoft igazgatóságának, szerintük értékes tapasztalataikkal tudják segíteni a Nintendo munkáját is. Az amerikai cégek az elmúlt időszakban egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a nagy készpénztartalékokkal rendelékező japán cégek iránt, a ValueAct részéről az elmúlt négy évben ez már a harmadik nagyobb összegű befektetés a szigetországban.
A Nintendo a befektető szerint az elmúlt évtizedben nem tudta kivenni a részét az elektronikus játékipar fejlődéséből annyira, mint mondjuk az EA, vagy az Activision, azonban jelenleg hatalmas átalakuláson megy keresztül, s ez kifizetődő lesz majd a jövőben. Szerintük a Nintendóban megvan a potenciál arra, hogy az egyik legnagyobb médiaszolgáltató céggé nője ki magát, amely méretében összehasonlítható lesz a Netflix-szel, a Disney-vel, a Tencenttel vagy az Apple Music-kal.
A cég részvényeinek árfolyama 10 éves csúcsuk közelébe emelkedett vissza a március eleji mélypont óta, többek között annak köszönhetően, hogy iparági jelentések szerint a számítógépes játékok értékesítése hihetetlen megugrást mutatott az elmúlt hónapokban. Ez természetesen annak a következménye, hogy világszerte kijárási korlátozásokkal próbálják meggátolni a Covid-19 járványának terjedését, s az emberek soha nem látott hosszúságú időt töltenek otthon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve