A konszolidált eredménye, az EBITDA értéke a második negyedévben 1 millió 847 ezer euró, ami 759 ezer euróval, azaz 29 százalékkal marad el a múlt év azonos időszakától.
Az üzleti tevékenység konszolidált eredménye az első félévben 939 ezer euró volt, 613 ezer euróval alacsonyabb a tavalyinál. A csoport kamatráfordításai - a tőkebevonásnak köszönhetően - csökkentek az első félévben, míg főleg az árfolyamveszteség miatt (elsősorban a szerb dinár és a román lej gyengülése következtében) a pénzügyi műveletek egyéb ráfordítása 790 ezer eurót tett ki, beleszámítva 455 ezer euró nem realizált árfolyamveszteséget is.
A pénzügyi eredményt és az adókat is figyelembe véve a Masterplast 85 ezer euró adózás utáni veszteséget realizált 2012 első felében, szemben az előző év azonos időszakában elért 313 ezer euró nyereséggel.
A társaság ez év márciusában és májusában összesen 6 millió 121 ezer euró tőkét vont be, elsősorban gyártásfejlesztésre, amelynek megvalósítása a terveknek megfelelő gyors ütemben halad.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve