Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy a forint árfolyama egyik hétről a másikra jelentősen gyengülhet, így nem mindegy, mikor és milyen árfolyamon szerezzük be a nyaraláshoz szükséges eurót vagy kunát. A jelenlegi helyzet sajnos minden eddiginél rosszabb, hiszen az elmúlt éveket visszanézve még sosem fordult elő, hogy a május-júniusi időszakban stabilan 300 forint felett legyen az euró árfolyama - véli az Equilor elemzői.
Idén pozitívum lehet ugyanakkor, hogy Magyarország adósbesorolását javíthatják a hitelminősítők, ami a forint árfolyamának erősödését okozná. Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. szakértője szerint arra azonban nem érdemes spekulálni, hogy ez már a nyáron bekövetkezik, és így a következő hónapokban a mostaninál sokkal jobb lehetőségünk legyen eurót, vagy bármely más devizát venni. Tény ugyanakkor, hogy az elmúlt hetekben pozitív tendencia tapasztalható a hazai fizetőeszköz mozgásában és a korábbi 310 körüli szintekről 300 közelébe mozdult az árfolyam.
Mivel idén már 315-ön is járt az euró, Saághy szerint az elmúlt hetek forinterősödése sokakat elgondolkodtathat: talán most érdemes a valutaváltókhoz ellátogatni. A 300-as árfolyam ugyanis nemcsak az előrejelzések szerint, de lélektanilag is fontos szint lehet. Az Equilor szakértője egyelőre kevéssé tartja valószínűnek, hogy huzamosabb ideig ennél sokkal erősebb lehet a forint. Ez pedig azt jelenti, hogy érdemes előre gondoskodni a külföldi tartózkodásra szóló valutakészletről, és akár már a mostani szinteken bevásárolni, mivel egy általános hangulatromlás könnyen visszalökheti az euró árfolyamát a 310-es szint közelébe, vagy akár a fölé is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve