A korábban vártnál akár enyhébb formát is ölthet az az európai pénzügyi reformtervezet, amelynek vázlatába betekintést nyert a Financial Times - írja a brit pénzügyi lap. Értesüléseik szerint a legnagyobb európai bankok számára mégsem lesz automatikusan kötelező a kereskedelmi banki tevékenység elválasztása a kereskedési tevékenységtől, s a reformok végrehajtása vártnál kevésbé lehet költséges, s a nemzeti felügyeleti szerveknek szélesebb körű mérlegelési lehetőségük lesz. Ráadásul a Bizottság további finomhangolási javaslatokat is tesz az amerikai, úgynevezett Volcker-szabály alkalmazása során, amely tiltaná a kereskedelmi bankok számára a saját számlás kereskedést.
Kiirtani a válság gyökereit
A tervezett szabályozás enyhülése megkönnyebbülést hozhat az európai bankszektor számára, amely az amerikai Volcker-szabály automatikus alkalmazásának lehetőségétől eddig igencsak félt. A nevét kidolgozójáról, Paul Volckerről, a Fed egykori elnökéről kapta. Lényege, hogy a betétgyűjtéssel is foglalkozó kereskedelmi bankok tevékenységét elválasszák a a befektetési banki tevékenységtől, s a betétesek tőkéje ne legyen olyan kockázatoknak kitéve, amelyet a hedge fundokba, private equity alapokba történő befektetés, vagy éppen a saját számlás kereskedés jelent.
Volcker megítélése szerint a 2008-ban kirobban globális pénzügyi válságban döntő szerepe volt annak, hogy a legnagyobb bankok esetében a két tevékenységi kör összemosódott. Emiatt alakulhatott ki az a helyzet, hogy a bankok sokszor nem a betéteseik számára legmegfelelőbb módon jártak el, s kialakultak az olyan hatalmas pénzintézetek, amelyek megrendülése az egész pénzügyi rendszer működőképességét veszélyeztethették volna.
A hasonló, kidolgozás alatt álló európai szabályozás egy a finn jegybank kormányzója és egyben az ECB vezetőségének tagja, Erkki Liikanen által vezetett szakértői csoport által 2012-ben publikált jelentésen alapul. A Liikanen jelentésről immár 15 hónapja folyik a vita a bizottságon belül, annak legfontosabb megállapításait ugyanis a kezdetektől élesen bírálták az ügyben leginkább érintett nagybankok, Franciaország és Németország.
Európa mérlegel
Michael Barnier, a szabályzás kidolgozásáért felelős biztos a várakozások szerint január végén, február elején állhat elő végleges javaslatával, nem sokkal az európai parlamenti választások előtt. Így a Financial Times szerint a javaslatból nem valószínű, hogy 2015 decembere előtt törvény is születne.
A Barnier által javasolt szabályozás a lap szerint várhatóan középutas megoldást vázolhat majd fel a bankok működésének biztonságosabbá tételére és tőkeszerkezetük egyszerűsítésére. Várhatóan a francia és a német szabályozás logikáját követi majd, amely lehetővé teszi a nemzeti felügyeletek számára a mérlegelést abban a tekintetben, hogy mely működési területek jelentenek egy-egy bank szempontjából rendszerszintű kockázatot, s ezért elválasztandóak a bank egyéb tevékenységeitől. A mérlegelés elvileg olyan standardok alapján történne, amelyek kidolgozásáért az egységes Európai Bankhatóság lesz felelős.
A nemzeti hatóságok jogosultságot kaphatnak arra, hogy előírják a bankok számára egyes tevékenységek - például a piaci likviditás biztosítása, vagy a derivatív termékekkel való kereskedés - külön, önálló jogi egységekbe történő kiszervezését. A market-maker-i tevékenység felvétele a körbe egyébként továbbmenne a tervezett francia és német szabályozáson.
Barnier-szabály
A tervezett szabályozás enyhülését jelentheti, hogy a betétgyűjtéssel foglalkozó bankok továbbra is kereskedhetnének bizonyos stantardizált derivatív termékekkel, hogy kiszolgálhassák ügyfeleik - biztosítók, nem pénzügyi cégek és nyugdíjalapok - igényét kockázat fedezeti ügyletek végrehajtására. Ezek mértékét és a bank maximális kitettségét azonban Brüsszel szabályozná.
A jelenlegi elképzelések szerint az új szabályozás a saját számlás ügyletek tilalmáról 2018-tól lépne életbe, s a tevékenység leválasztására a határidőt néhány bank számára 2020-ban határoznák meg. A "Barnier-szabály" szerint saját számlás ügyletnek minősülne minden olyan kereskedési tevékenység, amelyet a bank úgy hajt végre, hogy annak célja tisztán a profitszerzés, s nem pedig valamilyen aktuális vagy várható ügyféligény kielégítése. Barnier szerint a reformokat úgy tervezték, hogy azok ne veszélyeztessék a reálgazdaság finanszírozásának folyamatosságát és ne okozzanak működési zavarokat az európai tőkepiacokon.
Ennek így nincs sok értelme
A Liikanen által eredetileg javasolt szabályozás felpuhítása azonban sokak szerint meglehetősen ellentmondásos. Sven Giegold, az európai parlament német zöldpárti tagja szerint a szabályozásnak ebben a formában nem lesz igazi hatása, csak a bürokráciát növeli. Nem lesz más, mint egy egyszerű politikai aktus tényleges hatások nélkül - mondta a Financial Timesnak.
Úgy tűnik igaza lehet, hiszen Liikanen eredeti elképzelése szerint a szabályozásnak, a tevékenységek szétválasztásáról szóló kötelezettségnek minden bankra vonatkoznia kéne, működjenek bármilyen formában is, legyenek akár szövetkezeti hitelintézetek vagy más típusú pénzintézetek. Ezzel szemben a mostani tervezet több ezer kisebb európai bankot mentesítene a kötelezettség alól, s a nemzeti felügyeletek mérlegelése alapján akár nagyobb pénzintézetek is felmentést kaphatnának, olyanok is, mint például a francia Crédit Agricole, és a BPCE Group, vagy a német DeKa és a DZ Bank. Ráadásul mentességet adna az európai államkötvények kereskedelmére vonatkozóan is, amely a bankok saját számlás kereskedési tevékenységének jelentős részét adják.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve