Márciusban 602 milliárd forint forgalmat produkáltak (az érték duplikált, azaz az eladói és vevői oldalt is beleszámítják) a magyar tőzsde azonnali piacán a brókercégek - jelentette be a Budapesti Értéktőzsde. Ez a szám alulmúlja az év első két hónapján elért elég alacsony értéket is. A visszaesés folyamatos, januárban ugyanis 676 milliárd forint, februárban pedig 672 milliárd volt a forgalom. A márciusi szám nyolcéves mélypontot jelent. Tavaly például több mint a dupláját tette ki a márciusi adás-vétel, igaz 2009-ben szintén 700 milliárd alatt volt a forgalom.
Márciusban az OTP 350 milliárd, a Mol 125 milliárd, a Magyar Telekom pedig közel 50, a Richter pedig 44 milliárd forintot produkált. Így a négy vezető részvény a teljes forgalom 84 százalékát adta.
A brókercégek rangsorában a részvények azonnali piacán a közel 121 milliárd forintos forgalmat lebonyolító Erste megtartotta a februárban visszaszerzett első helyét az őt januárban beelőző Concorde-tól. Ez utóbbi most 88 milliárd forint értékű ügyletet bonyolított le, ami most is a második helyre volt elég. Őket sorrendben a Wood, a KBC Securities, és az Equilor követi. Ez utóbbi brókercég januárban még csak a 13. volt. Az előretörés annak tudható be, hogy a tevékenységét befejező Cashline-tól átcsábított három vezető üzletkötőt.
Az év első három hónapját vizsgálva így nem csoda, hogy az első két helyet az Erste és a Concorde bérelte ki magának, míg a harmadik az Unicredit lett az első két havi jó telesítményének betudhatóan. A negyedik helyett negyedéves összessítésben a KBC, az ötödiket az Ipopema szerezte meg. A hatodik Wood után pedig az Equilor következett.
Az állampapírok esetében a forgalom a 28 milliárd forintot sem érte el, az összforgalom pedig 644 milliárd forint volt márciusban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve