Olyan mértékben vásároltak az amerikai befektetők európai részvényeket tavaly év végén és idén év elején, amire utoljára 1996 októberében volt példa - írja a Financial Times az EPFR adataira hivatkozva. A vásárlások aránya az európai tőzsdék kapitalizációjához képest közel 18 éve nem volt ilyen magas. A tőkebeáramlás legnagyobb nyertesei olyan perifériás országok tőzsdéi voltak, mint a spanyol, vagy az olasz, de az ott tapasztalt rekordnagyságú részvényvásárlások mellett az Egyesült Királyság és Hollandia részvénypiaca is sok befektetők vonzott.
Tavaly egyfajta rotáció volt megfigyelhető a befektetések irányában - mondta a lapnak Cameron Brandt, az EPFR elemzési igazgatója. Sok befektető kivonta tőkéjét a feltörekvő piaci alapokból, azonban hasonló kockázati profilú befektetést keresett, s ezt a dél-európai országok részvénypiacán találták meg.
Persze a tőkebeáramlás azt is jelzi, hogy egyre nagyobb a bizalom az európai gazdaságok növekedési lehetőségei iránt, s egyben a monetáris unió irányában is. Ráadásul az amerikai részvénypiacon lezajlott nagy emelkedést követően sokan úgy vélik, hogy itt már az európai részvények nagyobb potenciállal bírnak.
Az amerikai befektetők részéről azokban az időszakokban tapasztalható nagyobb érdeklődés az európai részvények iránt, amikor utóbbiak könyv szerinti értékükhöz képest olcsónak tekinthetők - mondta Ian Scott, a Barclays vezető globális részvénystratégája.
A nyugat-európai részvényalapokba az idei tőkebeáramlás mértéke már elérte a 4,67 milliárd dollárt, ez közel a fele annak a 10 milliárd dollárnyi tőkének, amely ebben az időszakban távozott a feltörekvő piaci alapokból.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve