A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb európai értékpapírpiacokon 0,2-0,5 százalékos indexemelkedéssel indulhat a szerdai kereskedés. A londoni tőzsde 0,5, a frankfurti 0,3, a párizsi 0,2, a milánói pedig 0,4 százalékos indexemelkedéssel nyithat.
Kedden az európai tőzsdeindexek nagy veszteséggel zártak. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 3,40 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 3,39 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 4,06 százalékkal esett. Londonban 2,96 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 3,99 százalékkal, a CAC-40 Párizsban pedig 3,77 százalékkal gyengült. Milánóban 3,59 százalékkal, Madridban 2,88 százalékkal gyengült a tőzsdeindex a keddi zárásra.
Kapcsolódó
A példa nélküli olajpiaci rendellenességek miatt kockázatkerülés uralkodott el a nemzetközi tőzsdéken, és ezzel együtt megindult a gazdaságösztönző intézkedések hatékonyságának reményében előző hetekben elért árfolyamnyereségek leépülése. A keddi európai kereskedésben ez leginkább a konjunktúraciklusokra érzékeny ágazatok részvényeire terjedt ki, 6-8 százalékkal csökkentek például az Infineon, az MTU és a Volkswagen részvényei.
Az olajárak a túltermelés nyomása alatt és a rendelkezésre álló tározókapacitás hiánya miatt tovább csökkennek. A negatívba fordult májusi kontraktus kedden kifutott, a legközelebbi teljesítésű lejárat, a júniusi jegyzése erőteljesen csökkent.
Szerdán reggel az európai piaci nyitás előtt két órával a globális tőzsdei kereskedésben 14,64 százalékkal állt alacsonyabban a Brent nyersolaj legközelebbi határidős jegyzése hordónként 16,50 dolláron. A WTI júniusi jegyzése 6,40 százalékkal 10,83 dollárra csökkent. Szerda reggeli jegyzésén a Brent nyersolaj ára az év eleje óta 75 százalékkal, a WTI ára 82 százalékkal esett. A Brent 66 dolláron, a WTI 61 dolláron kezdte az évet. A Brent idei legmagasabb ára 71,75 dollár volt, a WTI legmagasabb ára pedig 65,65 dollár.
Szerdán reggel az eurót 0,05 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0850 dolláron, az arany spot ára 0,08 százalékkal unciánként 1684,78 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve