A nemzetközi tőzsdéken kedvező hangulat volt csütörtökön, és ez hatott a Budapesti Értéktőzsdére is. A piacon az OTP és a Mol húzta a BUX-ot, vállalatspecifikus hírek nem érkezetek - mondta Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek.
A Mol 36 forinttal, 1,49 százalékkal 2446 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Kapcsolódó
Az OTP-részvények ára 245 forinttal, 1,39 százalékkal 17 895 forintra nőtt, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 427 forintra csökkent, forgalma 87,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,94 százalékkal 8620 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4349,07 ponton zárt csütörtökön, ez 78,18 pontos, 1,83 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék
Már a harmadik egymást követő napon emelkedtek a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, mivel javult a globális hangulat, ahogy enyhültek az aggodalmak a fizetési nehézségekkel küzdő China Evergrande ingatlanfejlesztő vállalatcsoport miatt - írja az MTI. Kivétel csak London volt, ahol nyomás alatt tartották a részvényeket a kamatdöntő ülést tartó jegybank kijelentései.
A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,93 százalékkal, 467,50 pontra emelkedett.
A londoni FTSE-100 mutató 0,07 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,88 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,98 százalékos, a madridi IBEX-35 index 0,78 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 1,41 százalékos pluszban zárt. A páneurópai indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,91 százalékkal, míg az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 1,08 százalékkal emelkedett.
Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,58 százalékos, az S&P 500-as index 1,32 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,85 százalékos pluszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára kéthavi csúcsra emelkedett a kereslet erősödésének és a kínálat szűkülésének hatására.
Este fél hat után a novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,37 százalékos pluszban, 77,23 dolláron, a WTI pedig 1,72 százalékos nyereségben, 73,47 dolláron forgott. Eddigi napi csúcsán a Brent 77,28 dolláron, a WTI pedig 73,50 dolláron forgott.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1738 dollárt adtak, 0,45 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. A dollár minden főbb devizával szemben gyengült, mivel a globális pénzpiacokon javult a kockázatvállalási hajlandóság azután, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve közölte, idén elkezdi kivezetni masszív eszközvásárlási programját.
Az arany árát pedig az szorította lefelé, hogy a Federal Reserve döntéshozói kamatvárakozásaikkal jelezték, az eddig vártnál korábban, már jövőre elindulhat a kamatemelési ciklus. Az arany unciánkénti ára az azonnali jegyzésekben 1,13 százalékkal 1748,00 dollárra, decemberi szállításra pedig 1,66 százalékkal 1749,20 dollárra esett a New York-i árupiacon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve