Pénteken háromnegyed kilenckor az északi-tengeri Brentet hordónként 40,36 dolláron jegyezték, ami 37 cent (0,93 százalék) drágulás a csütörtöki záróárához képest. A Brent a héten eddig mintegy 14 százalékkal drágult, hatodik hete tart az áremelkedés - írta az MTI.
Egy OPEC-forrásra hivatkozva egy algériai tévé azt közölte, hogy szombaton videokonferencián egyeztetnek az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők az olajtermelés visszafogásáról áprilisban született és június végén lejáró megállapodás meghosszabbításáról.
Az értesülést nem sokkal később Oroszország megerősítette és bejelentette, hogy közép-európai idő szerint 14 órakor kezdődik az OPEC és tervek szerint rá két órával az OPEC és a szervezeten kívüliek közös megbeszélése.
Arról eltérőek az értesülések, hogy mennyi időre hosszabbítanák meg a termelés-visszafogást, egytől három hónapig terjedő időszakról hallani.
Az OPEC 14 tagállama és a velük szövetséges tíz ország, élükön Oroszországgal - az OPEC+ néven ismert csoport - április közepén állapodtak meg abban, hogy együttesen, napi 9,7 millió hordóval csökkentik kitermelésüket májusban és júniusban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve