A Rosztyechnológia vállalattól vásárolt részvényekkel a Mercedeseket is gyártó német autókonszern blokkoló kisebbségi részesedéshez jut az orosz cégben, mivel az újabb pakettel már 25 plusz egy százalékos tulajdona lesz. A Daimler a nehézteherautók gyártásában már eleve a világ tíz legnagyobb cége között van, míg dízelmotorgyártásban a világranglista 8-dik helyét foglalja el.
Szergej Csemezov, a Rosztyehnológia vezetője szerint a Daimler arra készül, hogy megszerezze a Kamaz ellenőrző, vagyis többségi részvénycsomagját a társaság tulajdonának kivásárlásával. A tárgyalások már folynak is erről, de még nem vezettek eredményre. Szerinte fél éven belül várható, hogy döntés születik részvényeik megvásárlásáról.
A Kamaz ugyanakkor az Interfax értesülése szerint meg akarja őrizni a 11 fős igazgatótanács jelenlegi összetételét, tehát a németeket nem engednék be az igazgató tanácsba, amely viszont a 25 százalék feletti részesedés mellett már komolyabb konfliktus forrása is lehet. Igaz a Mol hasonló esetben sikeresen védte meg érdekeit az orosz Szurgutnyeftegaz ellen. A Kamaz éves közgyűlése június 29-én lesz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve