A tájékoztatás szerint a Waberer's október 16-án kapta meg a romániai pénzügyminisztérium adóügyi igazgatósága végső határozatát a Waberer's romániai leányvállalata, a Waberer's Romania S.A.-t érintő feltételezett adóhátralékról - írja az MTI.
A hatóság adóellenőrzése a 2011 és 2016 közötti adóévekre vonatkozott, amelynek eredményeképpen a Waberer's Romania S.A.-t társasági adó hátralék címén 3,3 millió román lej (717 ezer euró), míg behozatali általános forgalmi adó hátralék címén 0,8 millió román lej (174 ezer euró) összeg megfizetésére kötelezte. Az említett adóhátralék után számítandó kamatokat a hatóság várhatóan 2017 októberében határozza majd meg. (Ilyen sem volt még Magyarországon - ez lesz a megoldás a munkaerőhiányra?)
Az adóhátralék, illetve a kamat megfizetésének határideje 2017. november közepe, azonban tekintettel a határozathozatal dátumára (2017. szeptember 29.), a követelés a Waberer's 2017 harmadik negyedéves eredményére is hatással van - írták.
A Waberer's International Nyrt. árbevétele 2017 első fél évében 313 millió euró volt, 13,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A rendszeres EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 40,4 millió euróra nőtt 2017 első felében, ami 3,7 százalékos növekedés az elmúlt év azonos időszakához képest. A rendszeres EBIT (pénzügyi műveletek és adófizetés előtti eredmény) 14,9 millió euróra emelkedett, ami 14,1 százalékos növekedés 2016 első feléhez képest.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve