Az Ott-One Nyrt. igazgatósága augusztus 7., 11 órára összehívta a társaság rendkívüli közgyűlését - írta meg a BÉT-re hivatkozva a Portfolio.hu.
A cég szintén vasárnapi, a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett tájékoztatója szerint "az igazgatóság július 3-án este sajtóinformációból értesült Martonicz Dánielnek, a társaság felügyelő bizottsági tagjának azon üzleti tevékenységéről, amely a társaságban betöltött tisztségével a cég megítélése szerint összeférhetetlen. Ezen üzleti tevékenységéről Martonicz Dániel a társaságot korábban nem tájékoztatta."
Kapcsolódó
A rendkívüli közgyűlés témája lesz egyebek mellett Martonicz Dániel felügyelő bizottságból történő visszahívása és új felügyelő bizottsági tag megválasztása.
Korábban a hvg.hu írta meg, hogy az Ott-One az egyik cég, amely lélegeztetőgépeket hozott be a kormánynak; egy nyilvánosságra hozott dokumentum alapján a társaság 4,7 milliárd forintért 500 lélegeztetőgépet szerzett be, ami 9,4 millió forintos átlagárat jelent. Az Ott-One felügyelő bizottságának tagja, Martonicz Dániel egyben tulajdonosa egy másik cégnek, amely - szintén állami megbízásból és 6 milliárd forintból - beüzemeli a megvásárolt készülékeket - tudta meg a lap.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve