Ma bemutatott új stratégiájával további jelentős eredményjavulást vár a Masterplast a közeli jövőtől. A társaság elérhetőnek látja a 2016-os 8 százalékos árbevételarányos EBITDA célt, ami jelentős javulást jelent az idei 6 százalékos várakozás után. Ebben az esetben a cég korábbi meghirdetett stratégiájával ellentétben már osztalékfizetést is elképzelhetőnek tart, legkorábban a 2015-ös év után.
Az idei évre vonatkozóan a társaság 80 millió eurós árbevétel mellett 4,8-5 milliós EBITDA-t vár, ami az árbevételt leszámítva igen jelentős javulás a 2013-as 3,2 milliós EBITDA ls 3,9 százalékos EBITDA margin után - egyedül az akkori 81,3 milliós árbevétel volt magasabb akkor.
Tibor Dávid Masterplast elnök-vezérigazgató mai tájékoztatóján elmondta, hogy a korábbi orosz-ukrán piacra alapozott növekedési pályát fel kellett adniuk. Az ukrán helyzet oly mértékben romlott, hogy korábban leállított Lvov-i (lembergi) gyáruk újraindítását 2015-ben sem tervezik. Ukrajnában csak kereskedési tevékenységet folytatnak és emiatt az idei év végével 1,45 millió euró összegű értékvesztést fognak elszámolni a gyáron. Ez nem azt jelenti, hogy az eredetileg 2,8 millió eurós beruházással készült gyár végleg elveszett, a gépeket biztonságba helyezték és az ingatlan is sértetlen. Ugyanakkor a társaság vezetése úgy ítéli meg, hogy Ukrajnában a helyzethez illően gyártást nem folytatnak jövőre sem, csak a kereskedelmi tevékenység marad meg.
Mindez azt is jelenti, hogy az idei várt számok teljesülése esetén sem várható a cégtől igazán magas adózás utáni profit. A mintegy 40 forintos részvényenkénti eredményből ez az értékvesztés akár 30 forintot is elvihet az adózott profitból, ez azonban a cég cash helyzetét már nem befolyásolja. A 4,8-5 milliósra tervezett EBITDA-ból így változik a mostani EBIT várakozás 3,3-3-5-ről 1,8-2 millió eurora.
Az új stratégia elemeként a társaság fő piacainak már a hazai mellett a szlovák, a szerb, a horvát, és a román számítanak a jövőben. Ezektől pozitív változásokat várnak már a közeli jövőben is. A hazai piacon a drasztikus zuhanáson átment újlakás-építés már látszik, hogy be fog indulni, ami hatalmas változás az elmúlt időszak szinte semmi állapotához képest. A román piac is fejlődik, ott a korábbi helyzethez képest a kereslet kezd eltolódni a minőségi termékek irányába.
Jövőre indul be a társaság szabadkai üvegszövet gyára 8 millió négyzetméter per év kapacitással. A gyár 400 ezer euró beruházási költséggel épült és a társaság célja ennek további fejlesztése.
A legkorábban 2015 után várható osztalék mértékével kapcsolatban nem akartak a nyilatkozni a társaság vezetői - akik részben legjelentősebb tulajdonosai is cégnek (több mint 8 millió részvénnyel a mintegy 13 millióból). Ugyanakkor utaltak rá, hogy ennek feltétele egyrészt a társaság eredményességi céljainak teljesülése, másrészt az, hogy ne jöjjön közbe jelentős akvizíciós lehetőség, vagy jelentős fejlesztési igény. Ez jövőre már 7 százalékos EBITDA margin feletti számokat jelentene.
A szerző rendelkezik Masterplast részvényekkel
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve