Az osztalék kifizetésére 2019. június 3-tól kerül sor az alapszabályban meghatározott eljárási rend szerint. A társaság a saját részvénynek minősülő részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között - írja az MTI a bejelentés alapján.
Korábbi közlés szerint az OTP Bank április 12-i közgyűlése az elnöki és vezérigazgatói tisztség szétválasztását lehetővé tevő alapszabály-módosításról is dönt. A hatályos alapszabály szerint az OTP igazgatóságának elnöke egyúttal a társaság vezérigazgatója is (jelenleg Csányi Sándor tölti be mindkét tisztséget). A tisztségek szétválasztásáról az igazgatóság saját hatáskörben dönt.
Bencsik László vezérigazgató-helyettes a bank tavalyi eredményeit ismertető sajtótájékoztatón, március 1-jén azt közölte, hogy az OTP a 2017-es év után kifizetett összeghez hasonlóan az idén is 61,32 milliárd forintot kíván osztalékként kifizetni. Tavaly részvényenként 219 forint osztalék kifizetéséről döntött a bank közgyűlése, a saját részvényekre eső osztalékkal megnövelve 221,35 forintot kaptak a részvényesek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
