A részvénypiac forgalma 3,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A forgalom közel négyötödét a Richter és az OTP papírjaival bonyolították.
Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: nagyon alacsony forgalom mellett zajlott a kereskedés a pesti börzén, a BUX a szerdai esést követő pozitív korrekcióval felülteljesítette a nyugat-európai piacokat. A kedvezőtlen amerikai gazdasági adatok nem voltak hatással a magyar piacra. A négy vezető részvénnyel kapcsolatban nem érkezett vállalati hír – közölte.
- A Mol 10 forinttal, 0,37 százalékkal 2680 forintra erősödött, 476,2 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 112 forinttal, 1,13 százalékkal 9986 forintra nőtt, forgalmuk 1,3 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 416 forintra csökkent, forgalma 105,2 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,65 százalékkal 7770 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3447,17 ponton zárt csütörtökön, ez 7,59 pontos, 0,22 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve