A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,14 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt, majd kora délután az esés folytatódott.
A BUX délután 15 órakor 42 683 ponton állt, ami az előző, pénteki záróértékéhez képest 6,74 százalékos csökkenés.
A részvénypiac forgalma nagyon sok, immár közelíti az 51 milliárd forintot.
A legnagyobb zuhanást az OTP-részvények szenvedték el, a bankpapír árfolyama 12 300 forintnál jár, ez 16,6 százalékkal kisebb a pénteki záróárnál - a papír napi forgalma pedig már meghaladta a 38 milliárd forintot.
A Richter-papírok árfolyama 4,12 százalékkal 6 790 forintra gyengült. A Magyar Telekom részvényei ma 1,2 százalékkal kerültek lejjebb és 420 forintnál járna. Eközben a Mol árfolyama 1 százalékkal, 2484 forintra erősödött.
A forint hétfőn zuhanással indította a napot. Már nyitás után 372 forint fölött volt az euró ára. A történelmi mélypont 373,269, ami délelőtt még nem jött össze, 372,4-ről fordult az árfolyam.
Az erősödés (369 forint alá) azonban csak átmeneti volt, délután újra célba vette az euró a 372 feletti tartományt.
A dollár ára jelenleg 332 forint körül jár, a történelmi mélypont az amerikai valutával szemben csütörtökön állt fel, akkor 334,031-ig ugrott fel a keresztárfolyam.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve