A társaságot értékesítő Wallis Asset Management Zrt. teljes egészében kiszáll az informatikai outsourcinggal foglalkozó befektetésből. A cégcsoportba kerülő két társaság várható üzleti teljesítményét és meglévő szerződés állományát figyelembe véve, a tranzakciót követően a Synergon csoport éves átlagban megközelítőleg 1,5 milliárd forint árbevétel növekménnyel és 450 millió forint EBITDA - kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény - többlettel számol.
A megállapodás szerinti ár tőkeértéket és kötelezettség átvállalást egyaránt magában foglal. A közlemény szerint a tranzakciót a Synergon a felvásárolt társaságok folyamatos teljesítményéből finanszírozza. A tranzakció zárása 2013. június 30-ig várható.
A Navigátor Zrt. informatikai és távközlési szolgáltatásokat nyújt nagy-, illetve kis- és középvállalatoknak egyaránt. A cég árbevétele mintegy 1,4 milliárd forint, és 72 munkatársat foglalkoztat.
Jutasi Zoltán, a Synergon Informatika Nyrt. igazgatótanácsának elnöke a közlemény szerint kifejtette: az akvizícióval jelentősen átalakul az ügyfélportfólió összetétele, mivel a Navigator ügyfeleinek többsége a magánszférában tevékenykedik, így csökken a Synergon csoport állami szféra kitettségének aránya is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve