A Dow Jones IA csütörtöki 300 pontos ugrását követően a meghatározó amerikai börzék irányadó mutatói néhány tized százalékos pluszban álltak a kereskedés első háromnegyed óráját követően. A befektetők az adósságplafonnal, illetve a költségvetési kiadásokkal kapcsolatos politikai alkudozás fejleményeit lesik, ugyanakkor egyéb hírek is befolyásolják az árfolyamokat.
A veszteséget jelentő JP Morgan enyhén erősödött, míg a 13 százalékos profitemelkedésről beszámoló Wells Fargo jelentősebben gyengült.
A WTI nyersolaj jegyzése ugyancsak jelentősen, közel 2 százalékkal ereszkedett, míg az arany még ennél is nagyobb mínuszban, immár 1270 dollár alatt forgott.
További hír, hogy romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban. A végleges szeptemberi 77,5 pontról 75,2 pontra csökkent az University of Michigan és a Thomson Reuters előzetes októberi hangulatindexe. Ez az érték ugyan nagyjából megegyezik a várt 75-75,3 pontos értékkel, ugyanakkor január óta ez a legalacsonyabb érték.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve