A német DAX 1,2, a francia CAC 1,1 százalékkal került feljebb, de az olasz és a spanyol indexek is hasonló mértékű emelkedést mutatnak.

Egy hétvégi felmérés szerint a görög Új Demokrata konzervatív párt vezet a szélsőbaloldali Sziriza előtt, a hír már Ázsiában is lélegzethez segítette a piacokat. A nyitva tartó európai piacok ennek megfelelően alacsony forgalom mellett kivétel nélkül emelkednek.

A Stoxx 600 szélesebb paicokat lefedő indexe ,0,7 százalékoss emelkedéssel indított a nyersanyagkitermelők kiugró teljesítménye és a defenzív szektorok lemaradása mellett.

A bányatársaságok részvényei az élmezőnyben találhatók, mellettük a múlt héten sokat eső banki papírok (ING, Axa, Societe Generale, Barclays, BNP Paribas) vezetik a hétfői emelkedést. A fellélegzést jól jellemzi, hogy a DAX komponensei kivétel nélkül a pozitív tartományban indították a hét első kereskedési napját.

A spanyol Bankia részvényekkel ma újraindult a kereskedés a madridi parketten, a bank papírjai közel 30 százalékkal kerültek lejjebb a nyitást követően. Egy hétvégén megjelent hír szerint a korábbi sajtóértesülésekben szereplőnél még nagyobb, 19 milliárd eurós állami segítséget kért Spanyolország negyedik legnagyobb hitelintézete, a Bankia a korábbi 4,5 milliárd euró után. A társaság felülvizsgálta tavalyi eredményét is, és közölte: 2,98 milliárd euró veszteséget szenvedett el 2011-ben a februárban közölt 309 millió eurós nyereséggel szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!