A BUX egy hét alatt 0,13 százalékkal 22,76 ponttal esett, pénteken záráskor 17 779,76 ponton állt. A heti forgalom 22,06 milliárd forint volt, míg az előző héten 24,57 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.
Hétfőn a forgalom 2,7 milliárd forinttal a legalacsonyabb volt a héten, amiben vélhetően közrejátszott, hogy a londoni piac zárva tartott ezen a napon, így elmaradtak a magyar tőzsdén a forgalom tetemes részét adó brit befektetők.
Kedden a forgalom alig múlta felül az előző napit, a vezető részvények ára pedig vegyesen változott a hétfői záráshoz képest: a Mol és az OTP erősödött, míg a Magyar Telekom és a Richter árfolyama csökkent.
Szerdán a piac az ukrajnai fejleményeket várta Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnök találkozója után. A magyar tőzsdén a forgalom 4,3 milliárd forintra erősödött, ezen a napon zárt a BUX legmagasabban a héten.
Csütörtökön az orosz-ukrán konfliktus kiéleződése miatt estek az európai tőzsdei árfolyamok, és gyengültek a régiós devizák is. A BÉT forgalma 5,9 milliárd forintra ugrott, míg a BUX közel 400 pontot esett.
Pénteken a piac figyelt az MSCI index átsúlyozására, bár érdemi elmozdulás nem volt benne. A magyar piac jobban teljesített a környező országokénál, de ennek vélhetően a csütörtöki nagy esés volt az oka. A forgalom túlhaladt a 6 milliárdon, a BUX pedig több mint száz ponttal emelkedett.
A vezető részvények közül az OTP a múlt héten 112 forintot, 2,78 százalékot erősödött, 4140 forintot ért pénteken záráskor.
A Mol 111 forintos, 0,84 százalékos eséssel 11 800 forinton zárta a hetet.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,60 százalékkal 369 forintra csökkent.
A Richter-papírok értéke 86 forinttal, 2,18 százalékkal 3854 forintra esett.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX egy hét alatt 2,54 ponttal, 0,17 százalékkal csökkent, 1505,22 ponton zárt pénteken.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve