New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,21 százalék, az S&P-500 index 0,14 százalék, a Nasdaq Composite index 0,08 százalék emelkedést mutatott.
Az árfolyamindexek elsősorban a kínai ipari feldolgozóipari aktivitás várakozáson felüli, csaknem három éve a legnagyobb mértékű novemberi élénkülését nyugtázták emelkedéssel. Novemberben hét hónapja első alkalommal jelzett élénkülést a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index.
Kapcsolódó
Az elmúlt hét elején az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek első fázisú rendezésébe vetett remények rekordokra emelték az amerikai tőzsdeindexeket, a hongkongi fejlemények kapcsán azonban a hét második felében már veszteségek alakultak ki.
Az olaj ára emelkedett hétfőn, mivel az OPEC és a szervezeten kívül nagyobb olajtermelők egyes értesülések szerint az önkéntes termeléskorlátozás mértékének a növelését fontolgatják. A kínai ipari termelési aktivitás élénkülése is a kereslet várható növekedését vetítette előre. Az amerikai WTI nyersolaj ára piaci nyitáskor 1,98 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben 56,28 dolláron hordónként, a Brent nyersolaj ára pedig 1,72 százalékkal 61,52 dollárra emelkedett.
Az eurót 0,22 százalékkal jegyzik erősebben 1,1040 dolláron, az arany spot ára 0,41 százalékkal 1457,88 dollárra emelkedett - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve