A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti tőzsdeindex 0,2 százalék erősödéssel kezdheti a hétfői kereskedést, a londoni és a párizsi tőzsdék indexei pedig szerény, néhány pont emelkedéssel.
Pénteken bő fél százalék körüli indexveszteség jellemezte az európai piacokat, az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 indexek 0,62 és 0,63 százalékkal gyengültek, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,63 százalékkal csökkent. Londonban 0,47 százalék volt az indexcsökkenés, a frankfurti és a párizsi tőzsdék pedig 0,54 és 0,88 százalékkal zártak alacsonyabban. Madridban 0,45 százalékkal, Milánóban 0,72 százalékkal gyengült a tőzsdeindex pénteken.
Kapcsolódó
Pénteken a vártnál alacsonyabb európai és kínai makrogazdasági mutatók miatt a világgazdasági növekedési kilátásokkal szemben felmerült aggodalmak szorították le a tőzsdei árfolyamindexeket. Kínában több mint 15 éves mélypontra esett a kiskereskedelmi forgalom emelkedésének üteme novemberben, az ipari termelésé pedig közel hároméves mélységbe süllyedt a gazdaság lendületvesztésével párhuzamosan. Az euróövezetben pedig a várt enyhe gyorsulás helyett négyéves mélypontra lassult a magánszektor teljesítményének a növekedési üteme decemberben.
A legnagyobb mértékben az autóipari ágazat részvényei gyengültek a novemberi európai autóeladások nyolc százalékos csökkenése miatt. Az ágazati mutató 1,3 százalékkal gyengült. Egy százalékot meghaladó árfolyamveszteség érte a kínai keresletnek erősen kitett nyersanyagipari ágazatot is.
Az olajár vegyesen alakult, a Brent nyersolaj ára 0,08 százalékkal hordónként 60,23 dollárra csökkent hétfő reggel, a WTI ára 0,14 százalékkal 51,54 dollárra emelkedett.
Az eurót 0,04 százalékkal jegyzik erősebben 1,1311 dolláron, az arany ára 0,02 százalékkal unciánként 1241,60 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve